A bőrönd nem érdekes, csak a mobil meglegyen

talpraesett turista
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 30. 13:50
Az amerikai utazók többsége inkább a poggyászt veszítené el, mintsem a mobilját, derül ki a Choice Hotels idei felméréséből. Az idén nyáron utazást tervező 1350 fiatal felnőtt megkérdezésével készült felmérésből az is kiderült, hogy tervezett utazásuk során a legfontosabb kényelmi szolgáltatás az ingyenes és gyors WiFi, a válaszadók 65,5 százaléka voksolt erre.

A felmérésből, melyben gyerekeseket és gyerekteleneket is megkérdeztek, az is kiderült, hogy a 18-30 közötti korosztályban 21,7 százalékkal magasabb azok aránya, akik szívesen utaznának házi kedvenceikkel, mint a szüleik generációjában. Azt is megjegyezték, hogy számukra az egyik legnehezebb feladat olyan szálláshelyet találni, ahol a kutyájukat-macskájukat is el tudják helyezni.

A család indulásra készen Fotó: The Washington Post / Europress / Getty Forrás: Travelo

A Choice Hotels kutatásából az alábbi érdekes dolgok is kiderült az idei nyári amerikai utazási trendekről:

1. Több utazás, de kevesebb ott töltött éjszaka
A megkérdezettek 17.2%-kal több utazást kívánnak tervezni, de az ott töltött éjszakák száma 9,4%-kal csökken az előző évhez képest.

2. Augusztusi strandolás
Nem túl meglepő módon augusztus ígérkezik a legzsúfoltabbnak ezen a nyáron. A megkérdezettek 43.1%-a válaszolta azt, hogy legszívesebben vízparton töltené a vakációt, 12.3% szavazott a hegyekre és csak 10.4%-ot ért el azon utazók száma, akik egy városban tudnák leginkább kipihenni magukat.

3. Az autózást részesítik előnyben
A felmérésből kiderült, hogy a válaszadók 75.3%-a készül arra, hogy maga vezeti le az átlagosan 689 mérföldnyi (1.108 km) oda-vissza utat az otthona és a nyaraló között, 50% azt is jelezte, hogy inkább választana egy két órás autóutat, mintsem repülőre, buszra, vagy vonatra üljön azért, hogy eljusson a vakáció helyszínére.

4. Az ingyenes szélessávú net a legfontosabb
65.5% mondta azt, hogy a szélessávú internet a legfontosabb szempont, amikor hotelt választanak a nyaraláshoz. Ezt követte a listán a kontinentális reggeli és a szobában található hűtő 54.5%-kal és 49.6%-kal, mint az utazás elengedhetetlen és legfontosabb eleme.

A strand a kedvenc célállomás Fotó: Kelly Cheng / Europress / Getty Forrás: Travelo

5. A hűségkedvezmények is fontosak
A válaszadók 34.6 százaléka jelezte, hogy befolyásolják a desztináció kiválasztásában a hűségkedvezmények és inkább választanak hűségprogramokhoz tartozó utat. Több, mint 53%-uk tagja valamilyen hűségprogramnak.

6. Inkább veszítenék el a csomagjukat, mintsem a mobiljukat
A digitális világ térhódítását jellemzi, hogy az utazók, ide értve a 12 évnél fiatalabb gyerekekkel rendelkezőket is, azt vallották, hogy inkább vesszen el a csomag, mint a telefon.

7. A kempingezés nem túl népszerű
Az utazók 38.2%-a számára a legkevésbé vonzó szállásforma a kemping.

Nomádnak lenni már nem menő Fotó: Mike Theiss / Europress / Getty Forrás: Travelo

8. Keresik az újdonságot
A megkérdezettek 66.8%-a inkább új helyeket fedezne fel, mintsem hogy a kipróbált és megszokott helyekre látogasson vissza.

9. Gyerek nélkül jöhet a menő étterem
A gyerek nélkül utazók 28.9%-a szívesen kipróbál új éttermeket a nyaralás során. A gyerekes utazók viszont ragaszkodnak a favoritokhoz: 24.5%-uk legszívesebben már ismert lánchoz tartozó éttermeket választ, mint például a TGI Friday's.

10. A jelenkor turistái a házikedvencekkel utaznak
A felmérésből kiderült, hogy az előző nemzedékhez képest a mai 18-30 évesek 21,7%-a utazna a háziállatával, de közülük 34,2%-nak nagy problémát jelent az, hogy
olyan szálláshelyet találjon, ahol a kedvencét is el tudja helyezni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.