Ennyi utas még sosem járt Ferihegyen márciusban

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 11. 12:27
Minden idők legjobb márciusával zárta téli menetrendjét a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A legfrissebb statisztika szerint márciusban 662 575 érkező és induló utas fordult meg a Budapest Airport terminálján.

Az eredmény már csak azért is figyelemre méltó, mivel sok évben márciusra esnek a húsvéti ünnepek és ekkor még erősebb a forgalom. Ilyen volt tavaly is, amikor március 31-én volt húsvét. Idén viszont csak április végére esik, ezért is számít jelentős bővülésnek, hogy a Budapest Airport idei márciusi forgalma 5 %-kal haladta meg a tavalyi év harmadik hónapjáét – írja közleményében a Budapest Airport.

Fotó: Bloomberg / Europress / Getty

Egyes légitársaságoknál, mind a hagyományos, mind a diszkont szektorban a járatok kihasználtsága meghaladta a 90 %-ot, ami igen jónak számít nemzetközi összehasonlításban is. A Budapest Airport idei átlagosan 7,4 %-os forgalom növekedése jelentősen túlszárnyalja a 4,2 %-os EU-átlagot és lényegesen jobb, mint a régiós versenytársaké (Bécs, Prága és Varsó).

A 2014-es nyári menetrendben 37 légitársaság 85 célállomásra kínál utakat Budapestről. A közlemény szerint a felkínált üléskapacitás alapján minden idők legerősebb forgalmára számíthat a repülőtér.

A Budapestről elérhető városok statisztikáját továbbra is toronymagasan London vezeti havi 90 000 utassal, de dinamikusan nőtt a forgalom Brüsszelbe, Rómába és Moszkvába is. Az elmúlt hét évben a budapesti repülőtér fejlesztésére elköltött 330 millió euró, azaz több mint 100 milliárd forint végre meghozza a gyümölcsét - idézi a közlemény Jost Lammerst, a BA vezérigazgatóját.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.