
A szomszéd asztalnál hangosan nevetgélő társaság is kizökkenti nyugalmából? Semmiképp se foglaljon asztalt a New York-i Ninja étterembe! Ahogyan az a nevéből sejthető, egy japán étteremről van szó, amiben a nindzsa-életérzésé a főszerep. Ez nem csupán azt jelenti, hogy a belső tereket Japánt idéző bútorokkal rendezték be, és a pincérekre fekete pizsamát adtak. A személyzet tagjai nem csak úgy néznek ki, de úgy is viselkednek, mint a legendás japán harcművészek.
A show közvetlenül érkezés után elkezdődik: először is halálra rémít egy nindzsának öltözött alkalmazott, majd az asztalunkhoz kísér egy félhomályos folyosón át. Persze itt sem lesz nyugtunk: titkos falak és ajtók mögül sikító nindzsák ugranak elő, hogy változatos trükkökkel és látványos bemutatókkal szórakoztassanak. Lángok csapnak fel, kardokkal hadonásznak a fejünk mellett, miközben mi szusit falatozunk.
Az eredeti Ninja étterem Japánban található, a Ninja New York 2006-ban nyílt meg, Manhattan trendi TriBeCa negyedében. (Ugyanitt található egyébként Robert de Niro keleties hangulatú luxusszállodája.)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.