Hordja csuklóján kedvenc városának metrótérképét!

dizájn
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 13. 15:05
Vége az idegen metrótérképek szerencsétlen böngészésének: csak egy pillantás a karkötőnkre, és már tudjuk is merre kell indulni. Persze amellett, hogy terepen tényleg hasznát is vehetjük egy metrótérképes karkötőnek, szuvenírnek vagy sima ékszernek is klasszak.

Egy idegen városban járva a leglátványosabban úgy leplezhetjük le turista mivoltunkat, ha hosszasan és tanácstalanul böngésszük a nálunk lévő, vagy az utcán elhelyezett térképet. Különösen nehéz a helyzet, ha az adott város kiterjedt és bonyolult metróhálózattal rendelkezik, és tömegközlekedéssel szeretnénk eljutni A-ból B-be. De itt a megoldás: csak egy pillantás a metró térképét ábrázoló karkötőnkre, és már tudjuk is merre kell indulni.

Főként, ha úti célunk London, Párizs, New York, Milánó, Berlin, vagy Chicago – a Designhype nevű, két fiatal lány alkotta cég ugyanis egyelőre ezeknek a városoknak a metrótérképével díszített karkötőket árulja. A meglehetősen dögös darabok rozsdamentes acélból készülnek, vannak színes és egyszínű ékszerek is. Ami viszont közös bennük: az adott város metróvonalait, és a megállók neveit gravírozták rájuk.

Fotó: Guerin-Taamallah / Northfoto
Fotó: Remi Simaer / Flickr.com
Fotó: designhypeinc.com
Fotó: designhypeinc.com
Fotó: designhypeinc.com
Fotó: Photochiel / Flickr.com

A karkötők ára 37 dollár, vagyis kábé 8000 forint. A cég webshopján keresztül lehet őket megrendelni, a világon bárhová kiszállítják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.