Szomszédünnep - Nyissunk egymásra!

80 helyszín
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 17. 14:57
Szomszédünnep – Nyissunk egymásra!

Országszerte több mint 20 település, összesen majdnem 80 helyszín csatlakozott eddig az idei Szomszédünnephez: arra buzdítunk mindenkit, hogy június 1-jén nyissa ki a kapukat, ismerje meg szomszédait!

Forrás: Travelo

A Szomszédünnep célja, hogy a településeken egymás mellett, mégis egymástól elszigetelten élő emberek, akik nap mint nap összefutnak a kapuban, akiknek egy iskolába járnak a gyermekeik, akik ugyanabban a parkban sétáltatják a kutyáikat, akik minden nap ugyanabban a boltban vásárolnak be munka után – egyszóval a szomszédok, akik látásból már jól ismerik egymást, kapcsolatba lépjenek egymással.

Forrás: Travelo

A Szomszédünnep ötlete a kilencvenes évek elején született meg Párizsban, ahol a nehezebb sorban vagy egyedül élő emberek megsegítésére segítőhálót hoztak létre. Karácsonyoztak azokkal, akiknek nincs családjuk, az időseknek bevásároltak, a szülők reggel iskolába vitték az ugyanoda járó gyerekeket a szomszédságból. 1999-ben tartották meg az első Szomszédünnepet 800 lakóépület bevonásával, több mint 10 000 résztvevővel. 2010-ben világszerte már több mint harminc országban közel 10 millió résztvevő és 1300 város és partnerszervezet csatlakozott az Ünnephez, köztük Magyarországról elsőként Pécs: itt 50 helyszínen több mint 2500-an ünnepeltek együtt. 2012-ben már 110 hazai helyszínen közel 13000 szomszéd gyűlt össze, hogy megismerkedjenek egymással.

Forrás: Travelo

Az idei Szomszédünnepet június 1-jére tűzte ki a szervezést - az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával - koordináló Hungarofest Nonprofit Kft. A www.szomszedunnep.hu oldalon most is folyamatosan bővül a csatlakozó helyszínek listája, mostanáig országszerte 23 település, továbbá Budapest 11 kerülete, összesen majdnem 80 helyszín jelezte részvételét, az igencsak színesnek ígérkező programokra már majdnem 8000 embert várnak. A legtöbb helyen a finom ételek, saját készítésű sütemények melletti beszélgetés, közös főzés, ismerkedés a program, de másféle közösségi eseményeket is szerveznek. Budapesten, a XI. kerületi Higany utcában például megrendezik a II. Higany utcabált, amelynek része A Higany utca Legfinomabb Süteménye bajnokság is. A négy helyszínnel is részt vevő VIII. kerületben, a Tömő utca 14. szám alatt tavaly megnyílt Leonardo Közösségi Kertben is várják a kertészek a szomszédokat, hogy megmutassák, kik ők, és hogyan zajlik az élet egy közösségi kertben. Egerben, az Iskola utcábanbemutatkozik a Fertálymesteri énekkar, az érdeklődőket beavatják a Petang (francia golyó játék) rejtelmeibe is. Pécsen, a Szabadság utcaban nemcsak az ott lakókat, hanem a nagy múltú, de évtizedekig elhanyagolt Lakits Villát is megismerhetik a látogatók.

Ünnepeljünk együtt! Csatlakozzon Ön is !

www.szomszedunnep.hu

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.