
A kölni központú Német Űrkutatási Központ olyan hiperszonikus repülőgépet tervez, amivel a fél világot átrepülhetjük kilencven perc leforgása alatt – írja az Inhabitat.com. Az ötven fősre tervezett repülő a hangsebesség huszonnégyszeresével fog haladni, és a SpaceLiner névre keresztelik, ha egyszer megépül.
A szupergyors gép a tervek szerint 2050-től szállíthatna utasokat, a meghajtásról pedig folyékony oxigén és hidrogén gondoskodna, így a légkörben csak vízpermetet és hidrogént hagyna maga után.
A hordozórakétával felszerelt SpaceLiner a Föld felső légkörében haladna, így nem zavarná meg a szokásos légiforgalmat, és itt tudná a megfelelő sebességet is elérni. Az utazás két szakaszból állna: a rakétával segített, nyolc percig tartó felszállásból, majd a nyolcvanezer méteres magasság elérése után 24 000 kilométer per órával repítené utasait a célpontjuk felé. A SpaceLiner inkább egy második generációs űrsiklóként funkcionálna, mint rendes repülőként, így az utazás ára is az űrrepülés költségeihez közelít majd – figyelmeztet az Inhabitat.com.
Venne rá jegyet?
Igen. - 175A gép formája, és az utaskabin felépítése már a tervezési és tesztelési fázisnál tart. Ha a kutatók találnak egy olyan megoldást, mely ellenáll a hiperszonikus sebesség keltette hőnek, a projekt befektetők keresésével folytatódik majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.