Súlyos csapást mér Miskolctapolca turizmusára a Barlangfürdő leégése

Barlangfürdő
PUBLIKÁLÁS: 2024. szeptember 08. 13:00

Pénteken kigyulladt a miskolctapolcai Barlangfürdő egyik gyógyászati részlegének tetőszerkezete. Óriási a kár, a tűzeset pedig súlyos csapást mér Miskolctapolca és környékének turizmusára, akár évekig is zárva lehet a népszerű intézmény. A szomorú helyzetről Szendrei Mihály, a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke nyilatkozott.

Súlyos csapást mér Miskolctapolca turizmusára a Barlangfürdő leégése Forrás: boon.hu/Vajda János

A Barlangfürdő leégését a szakember az energiaválság idején tapasztalható állapothoz hasonlította, amikor be kellett zárni a létesítményt. Viszont a mostani helyzet sokkal súlyosabb, nem lehet csak úgy kinyitni, rengeteg pénz kell majd a helyreállításhoz, ami akár évekig tarthat.

„Jelenleg egy pánikállapot van és szinte sokkos a helyzet, ezért korai még bármiféle jövőbeli tervet és gondolatokat megfogalmazni. A Barlangfürdő a város turizmusának az életében az első számú, hiszen ez az egyik legvonzóbb, legnagyobb attrakciónk. Azt gondolom, hogy ha nincs Barlangfürdő akkor az olyan mintha a hévízi tavat elvennék Hévíztől vagy a Balatonnál lecsapolnák a vizet. Azt gondolom, hogy ez mindenképpen egy súlyos helyzetet teremt a város turizmusában."

Súlyos csapást mér Miskolctapolca turizmusára a Barlangfürdő leégése

Szendrei Mihály példaként említi, hogy csak az energiaválság idején, amikor két hétre bezárt a Barlangfürdő, volt több olyan szálláshely, amelynek kilencven százalékról tíz százalékra esett vissza a kihasználtsága. Most viszont még megítélni sem lehet, hogy mi lesz ennek a következménye. A miskolci szállásadókban és vendéglátósokban már most nagy az aggodalom, hogy a meglévő csoportok, akik le vannak kötve, meg fognak-e érkezni a városba, ha nincs Barlangfürdő – írja a Boon.


- fogalmaz a turisztikai szakember

A Barlangfürdő legutóbb a magas energiaárakra hivatkozva zárt be Forrás: Shutterstock/ AlexanderLipko

Összefogásra lesz szükség a Barlangfürdő mielőbbi kinyitásához

Szendrei Mihály bízik benne, hogy összefogva a városvezetéssel, a turisztikai szakmával és civilekkel, azonnali forrásszerzéssel, a helyzet viszonylag rövid időn belül orvosolható.

„Nagyon bízom benne, hogy mihelyt kiértékeljük a helyzetet, rögtön arra helyezzük majd a fókuszt, hogy mi a megoldás, hiszen ebből a helyzetből valahogy ki kell jönni. Ilyenkor kell igazán arra koncentrálni, hogy milyen lehetőségeink vannak és ebből a helyzetből úgy kijönni, hogy középtávon, belátható időn belül, akár jobban jöjjön ki Miskolc, mint amilyen helyzetbe jelenleg került."

Nézd meg az M1 Híradó riportját a tűzesetről:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.