Újabb információk a Verőcénél történt hajóbalesetről

ütközött
PUBLIKÁLÁS: 2024. május 21. 08:57

Mi is beszámoltunk arról a tragikus balestről, ami szombat éjjel történt Verőcénél: egy szállodahajó ütközött egy motorcsónakkal, melynek következtében ketten meghaltak és öten eltűntek. A rendőrség büntetőeljárást indított a két ember halálával és öt ember eltűnésével járó motorcsónak-tragédia körülményeinek tisztázásáért. Korábbi közlésük szerint segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát.

A motorcsónakban nyolcan utaztak, egyet közülük súlyos sérülésekkel kórházba vittek, két holttestet találtak Forrás: MTI/Lakatos Péter

"A motorcsónak típusából arra lehet következtetni, hogy nagy sebességre volt képes a hobbihajó, a roncsokból ítélve pedig gyaníthatóan nagy sebességgel is ütközött" – mondta Tóth Mihály, a Magyar Hajózási Országos Szövetség (Mahosz) szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Tóth Mihály kiemelte: mivel a hobbihajóknál nem kötelező a menetrögzítő rendszer és általában nem is használják, a szakértőknek valószínűleg a kishajó roncsaiból kell következtetniük arra, miként manőverezett, milyen sebességgel haladt a vízi jármű.

A hajó típusából és annak - mintegy 190 lóerősnek tűnő - motorjából ítélve a jármű nagy sebesség elérésére volt képes, és a roncsok is azt mutatják, hogy "nagy sebességgel ütközött neki valaminek" - vélekedett a Mahosz szóvivője.

2024. május 19 - rendőrségi helyszínelés a balesetet szenvedett motorcsónak roncsánál Forrás: MTI/Lakatos Péter

Szerinte az a tény, hogy a szállodahajó az előírt útvonalán haladt végig, arra enged következtetni, hogy annak kapitánya nem észlelte a balesetet.

Arra a kérdésre, hogy mennyire gyakoriak a hajóbalesetek a Duna magyarországi szakaszán, a szóvivő azt mondta, ritkák, hiszen a szabályok betartásával azokat ki lehet védeni. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a hobbihajók növekvő számával nő a balesetek bekövetkezésének kockázata, és több azoknak a száma is, akik a hajózási szabályokat nem tartják be maradéktalanul vagy nem jártasak például az éjszakai közlekedésben, írja az MTI.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.