Tegnap írtunk róla, hogy a magyar hegymászó műholdas nyomkövetője szerda óta nem küld jeleket. Suhajda Szilárd közösségi oldalán tegnap este azt írták, hogy tudják, hol van a hegymászó, ezért hajnalban indul érte a keresőcsapat - adta hírül az MTI.
A bejegyzésben azt írták: a Kyocera Everest Expedíció 2023 keretében Suhajda Szilárd azt tűzte ki célul, hogy pótlólagos oxigén használata és magashegyi teherhordók alkalmazása nélkül ér fel a Mount Everestre.
A műholdas jeladója alapján a legnagyobb elért magassága 8795 méter volt. Ez a Hillary-lépcső magassága. A csúcs innen mindössze 53 méter szintkülönbségre, a mászó addigi mozgása alapján körülbelül másfél órányi mászásra van. Ez volt az utolsó lokáció, a jeladó több pozíciót nem küldött.
A tájékoztatás szerint a magyar háttércsapat - akik azóta megfeszített erőkkel dolgoztak a hegymászó felkutatásán és támogatásának megszervezésén - csütörtök reggel értesült róla, hogy Suhajda Szilárd körülbelül 8780 méteren, a Hillary-lépcső aljában van. Az őt észlelő csapat elmondta: ruházata alapján egyértelműen beazonosítható volt. Amikor elhaladtak mellette életjeleket mutatott, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta.
A háttércsapat az esti órákban megállapodott a Szilárd alaptábori hátterét biztosító nepáli ügynökséggel abban, hogy csütörtök reggel megkísérelnek helikopterrel felrepülni olyan magasságba, ahonnan láthatják Szilárdot. Ezzel egy időben három serpát elindítanak Szilárdért, akik optimális esetben már csütörtökön, a késői órákban felérhetnek hozzá.
"A realitást nézve már nagyon kis esélye van annak, hogy Szilárdot életben találják abban a magasságban, azonban én teljes mértékig bízom Szilárdban és hiszek a csodákban" - idézték Legindi Tímeát, az expedíció kommunikációs munkatársát, Suhajda Szilárd feleségét. A közleményben jelezték: azt nem tudják, hogy a hegymászó elérte-e a csúcsot, de az egyértelműen kimondható, hogy ő az a hegymászó, aki "tiszta mászással" eddig a magyarok közül a legmagasabbra jutott a Mount Everesten. Teljesítménye ilyen értelemben egyedülálló.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.