A mai napon a világ népessége már átlépte a 8 milliárdot

lakosság
PUBLIKÁLÁS: 2022. november 15. 11:34

A világ népessége elérte és rögtön át is lépte a 8 milliárdot kedden – közölte az ENSZ a honlapján. A nemzetközi szervezet szerint ez fontos mérföldkő az emberi fejlődésben. Az ENSZ szerint a példátlan növekedés, – hiszen 1950-ben még 2,5 milliárd lakója volt a Földnek – a várható élettartam fokozatos emelkedésének köszönhető, ami a jobb közegészség, táplálkozás és személyes higiénia, valamint az orvostudomány fejlődésének következménye.

A fotó illusztráció Forrás: dcb_design/Pixabay

Míg az 1800-as évekig a Földön kevesebb mint egymilliárd ember élt, a várakozások szerint 15 év múlva, 2037-ben a bolygó népessége eléri a 9 milliárdot is, a 2080-as évekre pedig 10,4 milliárdnyian leszünk a Földön.

Az egyiptomi Sarm-es-Sejkben éppen most zajló ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésével (COP27) kapcsolatban a nemzetközi szervezet felhívta rá a figyelmet, hogy a népességnövekedés a szegény országokban jelent komoly kihívást. Az 1,4 milliárd lakosú Indiában például, amely Kínát is megelőzve 2023-ban már a világ legnépesebb országa lesz, a következő évtizedekben várhatóan jelentősen nő a városi lakosság száma, holott a metropoliszok már most is túlzsúfoltak, és nem rendelkeznek alapvető infrastruktúrával. Mumbaiban a lakosság mintegy 40 százaléka nyomornegyedekben él, folyóvíz és áram nélkül.

Az ENSZ szerint a 2050-re várható népességnövekedés több mint fele nyolc ország - a Kongói Demokratikus Köztársaság, Egyiptom, Etiópia, India, Nigéria, Pakisztán, a Fülöp-szigetek és Tanzánia - lakosságága növekedésének tulajdonítható.

Az előrejelzések alapján a század végén a világ három legnagyobb populációjú városa: Lagos (Nigéria), Kinshasa (Kongói Demokratikus Köztársaság) és Dar Es Salaam (Tanzánia) Afrikában lesz, írja az MTI.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.