Holtan találtak a tengeren a 75 éves francia kalandort, Jean-Jacques Savint, aki megpróbált átevezni az Atlanti-óceánon. Az utazó egyébként 2019-ben már teljesített egy hasonló küldetést, de mint Facebook-oldalán olvasható, "sajnos ezúttal az óceán erősebb volt".
Savin két vészjelző rakétát lőtt ki csütörtök este, pénteken azonban már holtan találták az utazót a felborult kenuban a portugál tengerészeti hatóságok az Azori-szigeteknél. Halálának pontos körülményei egyelőre nem ismertek.
Az egykori katonai ejtőernyős a múlt héten még libamájjal és pezsgővel ünnepelte a 75. születésnapját a tengeren. A férfi január 1-jén indult útnak a dél-portugáliai Sagresből, azzal a céllal, hogy egyedül keljen át az óceánon. Szerdán a Facebookon azt írta, hogy erős szél fújt, ami mintegy 900 kilométerrel meghosszabbította az útját, és hozzátette, hogy gondok adódtak a napelemekkel is, de hozzátette, hogy követői megnyugodhatnak, mert nincs veszélyben. Mint írta, azt tervezi, hogy kijavítja a problémákat, miután megérkezett Ponta Delgada "gyönyörű kikötőjébe", az Azori-szigetek fővárosába.
Savin úgy tervezte, hogy körülbelül három hónapot tölt a 8 méteres kenujában, amelyet "barátjaként" emlegetett. 2019-ben egy hordó alakú narancssárga kapszulában kelt át az Atlanti-óceánon. 4500 kilométert tett meg kizárólag a tengeri áramlatok segítségével, utazása akkor 122 napig tartott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.