Szomorú sorsra jutott a Miskolcon eltévedt szarvas

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 01. 12:30

Mint a boon.hu hírül adta, a rendőrség vasárnap arról értesült, hogy egy dámszarvas-bika tévedt a miskolci temetőbe. A járőrök a helyszínre mentek és biztosították azt, valamint értesítették a területileg illetékes vadászt is, aki végül lelőtte az állatot.

Forrás: Kozma István/boon.hu

Mint a lap írja, valószínűleg azért döntöttek a szakemberek emellett a módszer mellett, mert minden más megoldás megzavarhatta volna a szarvasbikát, amely így veszélyessé válhatott volna a több száz temetőlátogatóra. Igaz, a beszámolók szerint a vad az emberek jelenléte ellenére teljesen nyugodtan viselkedett, sétált a temető látogatói között, legelészett egy kicsit, majd odébbállt, és lefeküdt egy árnyas, csendes helyre.

Forrás: Kozma István/boon.hu

Mint Lehoczky Krisztián, a Mályi Madármentő Állomás vezetője elmondta a lapnak, a felvételeken az látszott, hogy az állat zihált, kifáradt és utolsó erejét felhasználva közlekedett. Hozzátette, hogy egészséges, életerős vad normál körülmények között messze elkerüli az embereket, és nem viselkedik ilyen nyugodtan. Valószínűsíthető, hogy valamilyen okból kifolyólag megűzték a szarvast, így kerülhetett a városba, és a temetőben is emiatt feküdt le végül, derül ki a cikkből.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.