Kedden a Fővárosi Törvényszéken több felvételt vetítettek le a Hableány-hajóbalesetéről, köztük azt is, amelyiket egy amerikai turista készített a Viking Sigyn hajóorrából, közvetlenül a baleset előtt - adja hírül a telex.hu.
Mint hozzáteszik, a videón jól hallható, ahogy a Viking utasai egyre hangosabban azt kiabálják angolul: „Istenem, itt egy hajó! Istenem, istenem!"
Azt írják, az igazságügyi szakértők szerint a Viking Sigyn kapitányának ebben a szituációban tudnia kellett, hogy ütközni fognak. A baleset pedig akkor sem lett volna elkerülhető, ha a szállodahajó vagy a Hableány csökkentette volna a sebességét. A szakértő arra a kérdésre azonban nem tudott válaszolni, mekkora távolságnak kellett volna lennie a két hajó között, hogy ne ütközzenek össze. Az viszont szerintük biztos, hogy a balesetet úgy sem lehetett volna elkerülni, ha a Hableány kapitánya hirtelen jobbra kormányozza a hajót, ilyenkor a hajótest fara mozdul el először, és akkor az ment volna neki a Vikingnek.
A tárgyaláson azt a felvételt is levetítették, amelyiket egy férfi készített. Ő a kormányállás közelében állt, amikor lentről egyre hangosabban hallatszódott a sikoltozás. A videózó férfi azt kérdezgeti Where is the boat?, vagyis Hol a csónak? Ezután a videón látszik, hogy valaki a hajóorrba szalad, hogy megnézze, hol van a hajó, majd nem sokkal később egy női hang ordítja – vélhetően a kapitánynak – , hogy Stop the boat - Állítsa meg a hajót.
Az ügyészség szerint a kapitány öt percig „személyében rejlő okból nem a hajó vezetésére koncentrált", ezért nem észlelte a Hableány jelenlétét, nem csökkentette hajója sebességét, és nem kezdeményezte a rádiókapcsolat felvételét. A szállodahajó 10-11 km/órás sebességgel haladt, amikor 21 óra után 5 perccel a jobb első hajólemezével nekiütközött a 8-9 km/órával haladó Hableánynak, és maga elé forgatta azt. A majdnem 30 méteres városnéző hajó nagyjából 30 másodperc alatt teljesen elsüllyedt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.