Veszélyhelyzetet rendelt el a kormány: ezekre figyeljen be- és kiutazás esetén

országos hír
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 11. 17:02

A koronavírussal foglalkozó kétrészes cikksorozatunk első részében általános, utazással kapcsolatos kérdéseket érintettünk, a másodikban pedig konkrét javaslatokat igyekeztünk adni azoknak, akik nem tudják, vagy nem szeretnék lemondani a közeljövőben tervezett útjaikat.

Forrás: Shutterstock.com

Ebben az anyagban a 2020. március 11-i, legfrissebb ki- és beutazással kapcsolatos, Magyarországot érintő intézkedéseket összegezzük, a Külgazdasági és Külügyminisztérium hírei alapján.

A konzuli szolgálat honlapján olvasható, hogy Kína teljes Hubei tartományát az I. utazásra nem javasolt biztonsági kategóriába sorolták, Hong Kong és Makao pedig a II. fokozott biztonsági kockázatot rejtő térségek kategóriába került. Ezért azok a magyar állampolgárok, akik Kína különböző városaiban tartózkodnak, vegyék fel a kapcsolatot a légitársaságukkal vagy a repülőjegyet kiállító utazási irodával, illetve folyamatosan kísérjék figyelemmel, hogy milyen légitársaságok, valamint egyéb elutazási lehetőségek állnak rendelkezésre, ha távozni kívánnak Kínából.

Ehhez kapcsolódva az egyik legfontosabb tudnivaló, hogy a kormány március 11-én beutazási tilalmat rendelt el a koronavírus terjedése elleni intézkedések részeként a Kínából, Olaszországból, Dél-Koreából és Iránból érkezőkre, kivéve, ha magyar állampolgárok.

Forrás: Shutterstock.com

Európai viszonylatban Olaszország és Kína között teljesen lezárták a légiközlekedés lehetőségét, a WizzAir március 10-től felfüggesztette minden olaszországi és izraeli járatát, Ausztria pedig – az áruforgalom kivételével - leállította a személyvonat-forgalmat Olaszországgal.

Csehország és Kína között már 2020. február 9-től felfüggesztették a közvetlen repülőjáratok közlekedését. Oroszország pedig csaknem teljesen beszüntette a légi közlekedést Kínával. Február 1-től csupán az Aeroflot pekingi, sanghaji és kantoni (Guangzhou) járatai közlekednek. Kínából valamennyi járat a Seremetyevói repülőtér „F" termináljához érkezik, ahol a reptéri és közegészségügyi hatóságok biztosítják, hogy szükség esetén az utasok egészségügyi intézménybe jussanak el.

Az Air China Peking-Budapest közvetlen légijárata üzemel jelenleg. A Shanghai Airlines felfüggesztette a Sanghaj-Budapest közvetlen légijáratot, illetve a Sanghaj-Xi'an-Budapest és a Sanghaj-Chengdu-Budapest járatok működését, míg a Hainan Airlines ugyancsak felfüggesztette a Csungking-Budapest közvetlen légijáratot.

Figyelmeztető táblák Indiában Forrás: Shutterstock.com

Dél-Koreában a járvány helyi terjedése miatt Daegu és Cheongdoa városokat a II. fokozott biztonsági kockázatot rejtő térségek kategóriájába sorolta a Külgazdasági és Külügyminisztérium. A reptereken és a kikötőkben folyamatos az ellenőrzés, de a Korean Air is felfüggesztette wuhani járatát, illetve több helyi diszkont légitársaság is megszüntette egy időre a kínai járatait.

Veszélyhelyzetet hirdettek ki Magyarországon

Határozatlan ideig tartó veszélyhelyzetet hirdetett ki a kormány március 11-én. A rendeletek értelmében visszatért a határellenőrzés a schengeni határokon Ausztria és Szlovénia felé; a fertőzött országokból (Dél-Korea, Kína, Irán és Olaszország) csak a magyar állampolgárok léphetnek be hazánkba, valamint a mai naptól bezárnak az egyetemek, a színházak és a mozik.

Az intézkedések része még, hogy ma éjféltől a 100 főnél több beltéri és 500 főnél több kültéri rendezvényeket nem lehet megrendezni, viszont az óvodák és bölcsődék, illetve az általános- és középiskolák még nem zárnak be.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.