Felfújható csúszdán kellett menteni az utasokat hajnalban Ferihegyen

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 23. 10:25

Felfújható csúszdákon keresztül kellett kimenteni az utasokat egy hajnalban induló repülőgépről. Az akció során egy ember súlyos fejsérülést szenvedett – írja cikkében a Magyar Nemzet Online egy meg nem nevezett repülőtéri forrása alapján.

A lap információi szerint az egyik utasokkal teli gépet vontatni készültek, ám a vontatást végző gépből származó füst a repülőgép már bekapcsolt hajtóművein keresztül pillanatok alatt az utastérbe jutott, ahol pánik alakult ki. Az utasok a vészkijáratokon keresztül, felfújható gumicsúszdákon hagyhatták el a repülőt. Egy 39 éves nő kiesett a csúszdából, őt azonnal kórházba szállították, az állapota az MNO szerint válságos.

A lap arról is ír, hogy a szerencsétlenül járt gép a Smart Wings légitársasághoz tartozik, de az utasok eredetileg az El Al izraeli légitársaság – illetve annak partnere, az IZair – péntek reggeli, Tel Avivba tartó járatán utaztak volna. De mivel a gép meghibásodott, a Smart Wings biztosított csere gépet.

Frissebb: A Magyar Nemzet közben pontosította információit, miután az El Al magyarországi ügyvezető igazgatója, Váradi János közleményben jelezte, hogy az El Alnak semmi köze az incidenshez, a szóban forgó járat az Israir 6H716-osa volt, amit a Smart Wings cseregépéhez hasonlóan, a Travel Service üzemeltet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.