A spanyol Külügyminisztérium hivatalos figyelmeztetést tett közzé, a Katalóniába utazó turisták, illetve a hosszabb ideje ott élő idegen telepesek számára, a barcelonai tartományi elszakadás miatt kitört zavargások veszélyeire hivatkozva - írja a Turizmus Online.
A helyi hatóság a katalóniai referendumról október elsejére tervezett népszavazást, de a spanyol kormány az elszakadást, mint az alaptörvénnyel ellenkező akciót, betiltotta. Az ennek kapcsán kitört folyamatos tüntetéseket a Gardia Civil próbálja féken tartani, kevés sikerrel. Barcelona utcáin naponta több tízezren tüntetnek az önállósodást követelve. A külügyminisztérium azt tanácsolja a turistáknak, hogy inkább a kevésbé frekventált tengerparti szállodákat és a helyi programokat preferálják, és kerüljék el még előreláthatólag néhány hétig a katalán fővárost.
Óva intenek mindenkit a tüntetéseken való részvételtől, mert a rendfenntartó erők, az akciójuk során, egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen tudnak a helyiek és a külföldiek között különbséget tenni. A madridi belügyi hatóságok, az utazás szervezők azon kérdéseire, hogy meddig tarthatnak a tüntetések, még nem tudtak pontos információkkal szolgálni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.