Szállás nélkül maradt magyarok Antalyában - becsődölt a Green Travel

csőd
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 02. 20:27
Szállás nélkül maradt magyarok Antalyában - becsődölt a Green Travel

Fizetésképtelenséget jelentett vasárnap kora este a Green Holidays Kft., a társaság szervezésében délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a törökországi Antalyába, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el.

A családjával egy törökországi szállodában várakozó utas, Novák Zsuzsanna az MTI-nek elmondta, 10.20-kor landoltak Antalyában, de a reptéren senki nem várta őket, az utazási iroda a telefont se vette fel. Először még azt a tájékoztatást kapták, hogy sokan nem abba a szállodába kerülnek, amit lefoglaltak, majd azt mondták, akkor maradhatnak, ha egy napot kifizetnek, de később már az egész hét kifizetését kérték - mondta.

A Green Travel egykori weboldala már nem elérhető.

A Green Holiday honlapján vasárnap este azt közölte, hogy nem tudja folytatni utazásszervezői tevékenységét, nem tudja teljesíteni az utazási szerződés szerinti kötelezettségeit. És mivel a társaság vagyoni biztosítékát az UNIQA Biztosító Zrt. szolgáltatja, így a szükséges intézkedéseket is a társaság helyett a biztosító teszi meg. A kárenyhítés módjáról a biztosító dönt. A társaság kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges intézkedésekről - a vagyoni biztosíték terhére - a kormányhivatal intézkedik a biztosítóval együttműködve. Az utasok igényeiket közvetlenül a biztosítóval szemben érvényesíthetik, amelyet az [email protected] címen jelenthetnek be.

A Green Holiday elődje a Green Travel volt, amelynek utazásszervezői engedélyét a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) 2016 novemberében visszavonta. A Turizmusonline korábbi cikke szerint a tulajdonos akkor azt hangsúlyozta, hogy az utazási iroda nem ment csődbe, csak nem tudta igazolni a MKEH felé - a jogszabályok alapján az elmúlt három év legmagasabb - vagyoni biztosítékát, miután a 2016-os szezon nem alakult a várakozásoknak megfelelően. A Green Travelnak 1 milliárd 650 millió forint vagyoni biztosítékot kellett volna igazolnia. Ezért úgy döntöttek, hogy a Green Travel helyett a kiutaztatást a 2011 óta létező Green Holidays Kft. viszi tovább.

FRISSEBB: Kiss Gábor ankarai magyar nagykövet az M1 aktuális csatornán hétfő reggeli műsorában arról beszélt, hogy sikerült mindenkinek szállást találni Antalyában. A mintegy 180 emberből álló magyar csoportot két szállodában sikerült elhelyezni. Köztük vannak, akik ma reggel már elhagyták a szállodát és útban vannak a repülőtérre, hogy hazamenjenek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.