Május elsejétől fél éven át nappal és éjjel is folyamatosan működik a milánói tömegközlekedés az Expo2015 világkiállításra érkező látogatók kiszolgálására.
Napközben sűrítik a járatok számát, a rendszerint péntek és szombat éjjel működő járatok a hét minden napján járnak – olvasható Milánó önkormányzatának portálján.
„A busz, a villamos és a metró a legjobb annak, aki az expó idején a városban közlekedni akar. Az expó látogatóin kívül a milánóiak is újra felfedezhetik városuk éjszakai arcát" – hangsúlyozta Pierfrancesco Maran, aki többek között a tömegközlekedésért is felelős.
Milánó azt is bejelentette, hogy sikerült megállapodnia a városi tömegközlekedési vállalat (Atm) dolgozóinak szakszervezeteivel: a május elsejétől október 31-ig tartó Expo2015 alatt – magasabb bérkiegészítésért – túlórát vállalnak, ezzel biztosítják, hogy a milánói tömegközlekedés az éjszakai órákban se akadjon meg.
Az expó alatt Milánó több mint négyezer kerékpárral éjszaka is működteti a BikeMi közkerékpár-szolgáltatást. Hasonlóképpen éjszaka is bérelhető lesz a milánói önkormányzat által működtetett gépkocsimegosztó szolgáltatás mintegy 2 ezer járműve.
Május elsejétől a milánói metróvonalon életbe lép a mobiltelefonnal működő jegyrendszer is.
A milánói világkiállítás a hét minden napján délelőtt tíz órától éjjel tizenegyig tart majd nyitva. A világ minden tájáról húszmillió látogatót várnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.