Kész a világ leghosszabb vasútvonala

Kína
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 11. 16:05
Kész a világ leghosszabb vasútvonala

A Jihszinou névre keresztelt tehervonat Kínából érkezett kedden Spanyolországba, felavatva ezzel a világ leghosszabb, több, mint 13 ezer kilométeres vasútvonalát - adta hírül az MTI.

A vonat világrekorder távolságot tett meg 21 nap alatt. A kínai Jivu városból indulva Kazahsztánon, Oroszországon, Fehéroroszországon, Lengyelországon, Németországon, Franciaországon és Spanyolországon haladt át, kilométereinek száma meghaladta a transzszibériai vonalét és az Orient Expresszét is, és nagyobb még az Északi- és Déli-sark közötti távolságnál is.

A szerelvény mintegy 800 kilométerenként mozdonyt cserélt és országonként személyzetet váltott. A nyomtávok eltérése miatt pedig a kazahsztáni, a fehérorosz és a spanyol határon is át kellett pakolni a konténereit.

A vonat összesen 1400 tonna árut szállított Madridba, többek között papírt és karácsonyi vásárokra szánt termékeket, a visszaútján pedig luxusárut, füstölt sonkát, olívaolajat és bort szállít majd Kínába.

A járatot 2015 elejétől rendszeresítik a két ország között. Az új vasútvonal nagy előnye, hogy az áru mostantól feleannyi idő alatt ér el Kínából Spanyolországba, mint teherhajón, és környezetbarátabb, mint a kamionos szállítmányozás, mert a vonat 62 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.