Egy kanadai férfi nemrég szakított a barátnőjével, és most keresi azt a nőt, akit ugyanúgy hívnak, mint egykori párját. Világ körüli útra vinné magával, mivel a repülőjegyeket már kifizette. A 28 éves torontói férfi a Reddit közösségi oldalon tette közzé a felhívást hétfőn, azóta az ajánlat igen széles körbe terjedt el az interneten - írja az MTI.
Bejegyzésében Jordan Axani elmesélte, hogy márciusban foglalta le a jegyeket a világkörüli útra, amikor még egy párt alkottak Elizabeth Gallagherrel. A barátnő ezt az utazást kapta volna karácsonyra. "Ugyan a kapcsolatnak vége, az útra azért el akarok menni. Ő természetesen nem jön" - írta Axani. Mivel az út több szakaszból áll, sok légitársaság sok gépére kell felszállni, a férfi szerint nem éri meg megváltoztatni a nevet a repülőjegyeken a pótdíjak miatt.
Innen jött az ötlet, hogy keressen egy másik Elizabeth Gallagher nevű kanadait, aki elmenne vele az útra. Semmilyen más feltétele nincs az indulásnak, csak a név - írta Axani. "Egy dolgot szeretnék csak: örülj az útnak, és semmit nem várok cserébe, nem szeretnék viszonyt veled, se közös szelfiket a prágai karácsonyi vásáron" - olvasható a felhívásban.
Ajánlatának sikerén maga is meglepődött: több Elizabeth Gallagher is jelentkezett csütörtökig. A szerencsés kiválasztottal december 21-én indulnak útra New Yorkból és útba ejtik Milánót, Prágát, Párizst, Bangkokot és Újdelhit is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.