Kijárási tilalom Thaiföldön

kockázat
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 22. 13:55
Kijárási tilalom Thaiföldön

Bár kedden, a rendkívüli állapot bevezetésekor még cáfolta a thai hadsereg a hatalomátvételt, csütörtökön bejelentették, hogy átvették a hatalmat az ország irányítása felett. Arra hivatkoznak, hogy helyre kell állítani az országban a rendet a hónapok óta tartó politikai zavargásokat követően.

Fotó: Anadolu Agency / Europress / Getty

A hadsereg bejelentette, hogy kijárási tilalmat vezet be este tíz és hajnali öt között, mely a turistákra is vonatkozik, írja a BBC. Ez annyit jelent, hogy este tízre mindenkinek vissza kell térnie a szállására, és azt reggel ötig nem is hagyhatja el.

A hatalomátvételt Prajuth Csan-ocsa, a hadsereg főparancsnoka helyi idő szerint délután öt órakor jelentette be az állami televízió által élőben közvetített beszédében, írja az MTI.

A hadsereg kedden már rendkívüli állapotot vezetett be, s Prajuth szerdán tárgyalóasztalhoz ültette a több mint fél éve húzódó belpolitikai konfliktusban szemben álló feleket annak megakadályozására, hogy a megosztott indokínai monarchia úgymond "egy második Ukrajnává" váljon. Csütörtökön folytatódtak a tárgyalások, de - mint Prajuth elmondta - azok sem vezettek eredményre, a rivális pártoknak nem sikerült egyezségre jutniuk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.