Felújítás miatt tart tovább a leszállás Ferihegyen

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 26. 17:23
Hétfőn reggel nyolc órától kezdik meg a ferihegyi repülőtér 2. futópálya betonjának, pályavilágításának és elektronikus leszállító rendszereinek a felújítását. A gépek gurulási útvonala a terminál és a futópálya között megnőhet.

Felújítja a Budapest Airport a ferihegyi Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es kifutópályának betonját, pályavilágítását és elektronikus leszállító rendszerét (ILS) - írja közleményében a Budapest Airport.

Fotó: Budapest Airport Zrt.

A Budapest Airport 620 millió forintot költ a feladatra, a munkák hétfő reggel 8 órától indulnak és még a nyári utazási csúcsidőszak előtt befejezik. Hétfőtől várhatóan három hétre zárják le a 3,7 kilométer hosszúságú kifutópályát és a hozzá kapcsolódó gurulóutakat.

A zárás ideje alatt az érkező és induló repülőgépek az 1-es pályát használhatják, emiatt némileg megnőhet a leszállás utáni, illetve felszállás előtti gurulás ideje.

A karbantartás során a betonfelület és a közte lévő dilatációs hézagok legkisebb hibáit is kijavítják. A Budapest Airport úgy időzítette a munkálatokat, hogy a beton javításával egy időben végezzék el a fénytechnika, a navigációs rendszerek, az elektromos ellátás és a vízelvezető csatornahálózat karbantartását is, így a lehető legrövidebb időre kell csak egy-egy kifutópályát lezárni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.