
Még vonzóbb kulturális-turisztikai célponttá válhat Gyula a felújítás alatt lévő Almásy-kastélyban megvalósuló múzeummal, amelynek alapkövét Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár jelenlétében tették le kedden a dél-alföldi városban.
A kastély kertjében rendezett ünnepségen Lázár János kiemelte: Gyula az idegenforgalom fejlesztésében kiváló eredményeket ért el, az elmúlt négy évben sikerült a várost a régió turisztikai centrumává tenni, tudósított az MTI. A fürdőváros Magyarország tíz legforgalmasabb célpontja közé tartozik, Gyulán éves szinten a vendégéjszakák száma mintegy négyszázezer és ezzel a mutatószámmal is azt bizonyítja, hogy a Dél-Alföld legmeghatározóbb turisztikai központja.
A Várfürdőben új élményfürdő épült, most pedig mintegy 2 milliárd forintból, száz százalékos uniós támogatásból kastélymúzeum születik - mondta Lázár. A Hétköznapok és ünnepek az alföldi kastélyokban - A gyulai Almásy-kastély évszázadai című projekt nagyban hozzájárul egy teljes értékű gyulai turisztikai attrakció létrejöttéhez - hangsúlyozta Lázár János.
Az Almásy-kastély háromszáz éves történetével, az arisztokrácia és a cselédség egykori életével ismerkedhetnek majd meg a látogatók az épületben létesülő kiállítóterekben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.