Fürdőkártyára is pályázhatnak a nyugdíjasok

Erzsébet-utalvány
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 12. 14:55
Az Erzsébet-program keretében egy kártyát kaphatnak a rászoruló nyugdíjasok, mellyel több mint 50 fürdőbe látogathatnak el, akár több alkalommal is. Pályázniuk február 15-ig lehet.

A jövő évben is százezernél több gyermeket várnak táborozásra, üdülésre, nyaralásra – közölte Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője az M1 Ma reggel című műsorában.

Idén 2,5 milliárd forintot kapott az Erzsébet-program, jövőre 3,5 milliárd forint áll rendelkezésre – tette hozzá.

Hangsúlyozta: ez nem költségvetési pénz, vagyis ezt az összeget nem elveszik valahonnan, hanem az Erzsébet-utalványok forgalmazásából keletkező bevételről van szó. Ezt olyan szociális célokra fordítják, mint a gyermektáboroztatás, -üdültetés.

A program új elemei között említette, hogy bizonyos jövedelemhatár alatt a nyugdíjasok egy kártyát kapnak, mellyel több mint 50 fürdőbe mehetnek el több alkalommal.

Idén és tavaly több mint 250 ezer embernek segített az Erzsébet-program, közel 100 ezer gyermeket nyaraltattak. Idén legalább ilyen létszámkeretre számítanak – hangoztatta a szóvivő.

Nagy Anna elmondta azt is: a nyugdíjasok fürdőjegyekre február 15-éig pályázhatnak, február végéig jelentkezhetnek a szociális üdülésre nagycsaládosok, fogyatékkal élők és nyugdíjasok, a gyermekek pedig március 20-áig válogathatnak a különféle táborok között.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.