Gépesítik a szüretet a soproni borvidéken

gépesítés
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 22. 09:15
Mindinkább gépesítik a betakarítást a soproni borvidéken, ez a munka mellett a szüret hangulatát is megváltoztatja - mondta a hegyközség elnöke az MTI-nek.

Taschner István közlése szerint két-három éve került Sopronba az első szüretelőgép, azóta egy másik is munkába állt, az idén a termés mintegy felét már ezekkel szedték le.

"Az idei volt az első év, amikor már kifejezetten munka-, nem pedig ünnep jellege volt a szüretnek" - fogalmazott, megjegyezve, hogy a változásban más szempontok is érvényesültek. Egyre több "hobbiborász" áll le a szőlőtermeléssel, mert az alacsony felvásárlási árak miatt a legjobb esetben is csak nullszaldósan zárják az évet. Ez a csoport adja a soproni termés ötödét, leállásukkal pedig csökken a betakarított szőlő mennyisége - jelezte.

Taschner István hozzátette: ezzel párhuzamosan lassú birtokkoncentráció indult meg a területen, de az itteni birtokstruktúra továbbra is elaprózott. Az ezer hektár körüli soproni termőterületen egyetlen gazdaságnak van száz hektárnál nagyobb területe és ketten gazdálkodnak 30 hektárnál nagyobb szőlőn. Fél tucat körüli a húsz hektárosok száma; a hegyközség 1400 tagja közül alig 20 nevezhető nagytermelőnek.

Szólt arról is, hogy a helyi szőlősgazdák több új fajtával kísérleteznek fél-egy hektáron, de ezek közül csak a shirah nyert nagyobb, jelenleg öthektárnyi területet. Összehasonlításként megemlítette: Sopronban pinot noir 40 hektáron, cabernet sauvignon 35, cabernet franc négy-öt hektáron terem.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.