Kilenc turistát végeztek ki fegyveresek

terrorcselekmény
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 24. 12:45
Kilenc turistát végeztek ki fegyveresek

Két szlovák állampolgár is volt a között a kilenc külföldi hegymászó között, akit Pakisztán északi részén öltek meg fegyveres támadók - írja a turizmusonline.hu.

Gennadij Kopejka, az ukrán alpinista szövetség elnöke az ukrán tévének elmondta, a két szlovákiai hegymászó egy, a Nanga Parbat csúcsának meghódítására induló nemzetközi csapat tagja volt.

Fotó: Rizwan Quraishi / Flickr.com

A terrorcselekményt vasárnap hajnalban követték el az észak pakisztáni Gilgit város közelében, egy turistaszállásnál. A támadók felébresztették és az épület elé parancsolták a kilenc külföldit, ahol pakisztáni hegyi vezetőjükkel együtt agyonlőtték őket. A merénylők a helyi média szerint 10-12-en voltak.

A SITA szerint rendőrruhába öltözött tálib fegyveresekről volt szó. A gyilkosság elkövetőjeként a Dzsundullah nevű szélsőséges szunnita szervezet jelentkezett.

A pakisztáni hatóságok egyelőre nem erősítették meg a szlovák külügyminisztériumnak, hogy az áldozatok között két szlovák állampolgár is volt.

Külföldi lapértesülések szerint a kivégzett turisták kínai, orosz és ukrán nemzetiségűek voltak. Az ukrán külügyminisztérium felszólította a pakisztáni kormányt, hogy folytasson alapos vizsgálatot a bűncselekmény ügyében, és fizessen kártérítést az elhunytak családjainak. Sürgette továbbá, hogy biztosítsák a Pakisztánban tartózkodó ukrán állampolgárok védelmét. Saját állampolgárait egyúttal határozottan arra kérte a tárca, hogy azok, akik a térségbe készültek utazni hegyet mászni, halasszák későbbre az útjukat.

A lövöldözés Pakisztán Gilgit-Baltistan régiójában, Diamer körzetben történt egy Buner Das közel hegy folyó melletti táborhelynél. Majdnem ugyanazon a helyen, ahol tavaly a talibánok egy turistanbusz 35 utasát is kivégezték, írja az eTurboNews . A lap szerint a terület a tavaly július óta tálib kontroll alá tartozik, amelyet a pakisztáni kormány olyannyira nem ismer el, hogy mostanáig semmilyen figyelmeztetést nem adott ki arra vonatkozóan, hogy a külföldi turisták ne használják az egyébként gyönyörű, de különösen veszélyes útvonalat.

A tálibok amiatt vannak a turizmus és a turisták ellen, mert a hitük szerint "haram", azaz tilos nem-muszlimokkal találkozniuk. Ez áll a turisták ellen világszerte, de különösen Pakisztánban elkövetett támadások hátterében a lap magyarázata szerint. Az eTurboNews megemlít egy másik idei esetet is: 2013. április 15-én tálibok raboltak el két cseh lányt az iráni-afganisztáni határ közeli Baluhisztán régióból, akiket váltságdíj reményében feltehetően Afganisztánba hurcoltak el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.