Jót tett a vallási turizmusnak Ferenc pápa

Vatikán
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 08. 13:20
Jót tett a vallási turizmusnak Ferenc pápa

Ferenc pápa megválasztása óta hívők és turisták ostroma alatt áll a Vatikán, a látogatók száma a pápaválasztás és a húsvét elmúltával sem csökkent. Ilyen nagy tömeg, mint amilyet a vasárnap déli imádságon tapasztaltak, XVI. Benedek utolsó éveiben csak a jelentős egyházi ünnepeken gyűlt össze a bazilika előtt – jegyezte meg az olasz sajtó, amely szerint Ferenc pápa úgymond máris szárnyakat adott a vallási turizmusnak. Százezres tömeg töltötte meg vasárnap a Szent Péter teret – mondta Federico Lombardi szentszéki szóvivő az újságíróknak.

Március 13-i pápává választásakor Rómában 34 százalékkal ugrott meg a turisták száma. Az azóta eltelt több mint három hét alatt 70 százalékkal nőtt a legismertebb olasz kegyhelyek, közöttük Assisi és a Pio atyáról ismert San Giovanni Rotondo látogatottsága is. Az umbriai Assisiben, Szent Ferenc szülőhelyén 122 százalékkal emelkedett a zarándokok létszáma, pedig itt egy napi szállásért átlagban 93 eurót kell fizetni. Nem véletlenül tiltakoznak a fogyasztóvédők a pápa miatt megemelt szobaárak miatt. A "Ferenc-effektus" Dél-Amerikában is érezteti hatását, ahonnan már 60 százalékkal több látogató érkezett a tavalyi év ugyanezen időszakához képest, mindenekelőtt Argentínából és Brazíliából – erősítették meg Rómában dolgozó dél-amerikai tudósítók.

Ferenc pápa köszönti a tömeget a vatikáni Szent Péter téren a virágvasárnapi szentmise után Fotó: Claudio Peri / MTI Forrás: Travelo

Elsőként a Szent Péter tér környéki ajándéktárgy-üzletek tulajdonosai jósolták meg rögtön a konklávé után, hogy az argentin pápa "jót fog tenni a turizmusnak és a kereskedelemnek", mivel az új egyházfőhöz érkező "olaszok és dél-amerikaiak mélyen vallásosak és nem sajnálják a pénzt a kegytárgyakra". Ellentétben a német pápa honfitársaival – tették hozzá. Ferenc pápa megválasztása és a novemberig tartó Hit Éve miatt 20 százalékos idegenforgalmi erősödést vár 2013-ban Lamberto Santini, az Adoc fogyasztóvédelmi szervezet elnöke. A sajtóban emlékeztetett arra, hogy Rómába évente 16 millió "vallási turista" érkezik, a franciaországi Lourdes-ba 5 millió, a spanyolországi Santiago de Compostelába 350 ezer.

A zarándokok körülbelül a Rómába évente érkező látogatók felét teszik ki. Az itáliai vallási turizmus évi 5 milliárd eurós forgalmának 60 százalékát Róma adja. Az olasz idegenforgalmi kutatóintézet szerint tavaly a zarándokok több mint fele külföldi volt. 45,3 százalékuk Európából érkezett, 41 százalékuk 30-50 év közötti volt, 44 százalék csoportosan utazott és fejenként naponta 51 eurót költöttek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.