Hamarosan újra repülhetnek a Dreamlinerek

Boeing
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 09. 13:55
Hamarosan újra repülhetnek a Dreamlinerek

A Boeing pénteken végrehajtotta az utolsó szükséges tesztrepülését a módosított akkumulátor-rendszerrel felszerelt 787-es Dreamlinerrel. A repülést a 86-os gyártási sorozatszámú, jelenleg még Boeing tulajdonában lévő, de a LOT lengyel légitársaság számára épült repülőgéppel végezték – adta hírül az AIRportal.hu repülésszakmai oldal.

A LOT egyik Dreamlinere a budapesti premieren Fotó: mimi / Travelo

A pénteki tesztrepülés volt az FAA (Szövetségi Légügyi Hatóság) által előírt utolsó mérföldkő az új akkumulátor-rendszer tesztelési és tanúsítási folyamatában. A repülőgép fedélzetén 11 főnyi személyzet tartózkodott, beleértve az FAA jelen lévő 2 képviselőjét is. A gép 1 óra 49 percnyi repülés után sikeresen landolt Paine Fielden.

A személyzet jelentése alapján a repülőgép az elvártak szerint teljesített, és az egész repülés eseménytelenül lezajlott. A repülés célja az volt, hogy bebizonyítsák, hogy az új akkurendszer tökéletesen üzemel normál és attól eltérő körülmények között is.

A gyár ezt követően összegyűjti és kielemzi a tesztrepülés során rögzített adatokat és elkészíti az FAA-nek beadandó dokumentációkat, melyeket az elkövetkezendő pár napban juttatnak el a hatósághoz. Amennyiben az FAA kiadja a Dreamliner típus akkumulátor rendszerének módosítására szóló engedélyt, a Boeing megfelelő szerelőcsapatai azonnal hozzálátnak majd az 50 darab már átadott 787-es gép, és a még gyárban lévő többi elkészült repülőgép módosításához.

A LOT Dreamlinere belülről Fotó: mimi / Travelo

Az akkumulátor-rendszer cseréje és a kapcsolódó módosítások a Boeing korábbi közleményei szerint gépenként 4-5 napig tarthatnak, a módosításokat az eredeti átadás sorrendjében hajtják majd végre a gyártó szakemberei – írja az AIRportal.hu.

A Travelo már januárban kipróbálta

A Dreamliner januári európai premierjén mi is kipróbálhattuk az új Boeinget a Varsó-Budapest távon, élménybeszámolónkat erre találja.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.