Megtalálták a Dreamliner akkumulátortűz okát

Boeing
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 12. 17:34
Megtalálták a Dreamliner akkumulátortűz okát

Az amerikai National Transportation Safety Board (NTSB) vezetője sajtótájékoztatón jelentette be, hogy sikerült több hetes munkával megtalálni a JAL (Japan Airlines) Bostonban január 7-én kigyulladt B787-esének akkumulátorhibáját – írja a Turizmusonline.hu.

A többszöri kísérletek és vizsgálatok alapján most már egyértelműen kijelenthető, hogy az akkuk nyolc cellájának egyikében keletkezett rövidzárlat olyan mértékű hőinstabilitást okozott, melyet már nem dolgozott fel, ezért átterjedt a többire is. A 260 °C fokos melegtől a külső akkumulátor falak is átmelegedtek és kigyulladtak. Az NTSB bizottság a gyártó Boeing szakembereivel együtt az energiaforrások fizikai állapotának ismérvei alapján több száz rövidzárlatos szimulációt végeztek el, és kizárásos alapon arra jutottak, hogy csakis a nagy átmelegedés okozhatta a tüzet. Az esetet nehezítette, hogy a szimulációk szerint minden tízmilliomodik repült óra után fordulhatna elő az, hogy füst keletkezzen egy túlmelegedés kapcsán. Ezek a készülékek pedig sokkal kevesebb, mint százezer repült órával rendelkeznek.

A feltételezések azonban nem voltak elegendők a pontos meghatározásra, és nem adtak magyarázatot a láncreakcióra sem, ezért egy gépnek engedélyezte az NTSB a kísérleti repüléseket, kizárólag a Boeing gyár berepülő pilótáival. A gép azzal a kikötéssel szállhatott fel, hogy a pilótáknak ellenőrizniük és számítógépben rögzíteniük kell minden felszálláskor/leszálláskor az akkumulátorok mellé telepített szenzoros mérőket, valamint repülés közben a teljes elektromos hálózat folyamatos működését. Ha a továbbiakban bármilyen rendellenesség mutatkozik, azonnal le kell szállniuk az legközelebbi repülőtéren. A földön a gépek átvizsgálása során különös gondot kell fordítani a teljes elektromos ellátó hálózat speciális vizsgálatára. A hiba forrása tehát megvan, a tesztrepülések eddigi kedvező eredményei alapján rövidesen várható, hogy a repülési tilalmat a többi gépre is feloldják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.