Járműtalálkozót tartanak a hétvégén Ferihegyen

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 08. 12:02
Járműtalálkozót tartanak a hétvégén Ferihegyen

November 11-én, vasárnap a Ferihegy Repülőgép Emlékpark és a Szovjet Járművesek Baráti Társasága közös évadzárót tart, amelyen délután – idén utoljára – beindítják az ott található, részben felújított Il-14-es utasszállító motorját is. A Múzeumok Éjszakájához hasonlóan, a kiállított repülőgépeket szakszerű idegenvezetéssel ezúttal szintén meg lehet majd tekinteni belülről is. Közülük valószínűleg most is a Jak-40-es lesz a legnépszerűbb, mivel ez újra „életre keltve" teljes kivilágítással, működő műszerekkel és bekapcsolt rádiókészülékekkel várja majd a látogatókat.

Az évadzáró másik látványosságának a ma már oldtimer kategóriába tartozó, és az emlékparkban ebből az alkalomból szintén megtekinthető, ma is működőképes veterán gépjárművek – Moszkvicsok, Volgák, Zaporozsecek, Zsigulik és más régi szovjet autótípusok – ígérkeznek. Az évadzáró alkalmából lehetőség lesz autóbuszos repülőtér látogatásra is, de értesüléseink szerint az erre szóló jegyek a hatalmas érdeklődés miatt, már elővételben elkeltek – olvasható a TTG Hungary hírlevelében.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.