Védett lett egy 300 éves berkenyefa Telekiben

nemzeti park
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 06. 09:36
Védett lett egy 300 éves berkenyefa Telekiben

Egy 300 éves házi berkenyefát helyi oltalom alá helyeznek a Somogy megyei Telekiben szombaton ünnepéllyel egybekötve - tájékoztatta Sebestyén Erzsébet, az eljárást kezdeményező Ordoszi Napsugár Alapítvány alapítója az MTI-t.

A magánterületen található fa védelem alá helyezéséhez az illetékes Balaton-felvidéki Nemzeti Park készített szakértői véleményt, és arról a helyi képviselőtestület hozott határozatot.

Sebestyén Erzsébet közlése szerint legalább tízéves vágya volt a helyieknek a fa törvényi keretek között biztosított védelme. A helyi oltalom, amelyet a jövőben egy tábla is jelez, azt jelenti, hogy a terület tulajdonosa, aki egyébként együttműködő volt az ügyben, nem rendelkezhet a fa sorsa felöl.

A teleki 0 léte és állapota azért kiemelkedő jelentőségű természetvédelmi szempontból, mert ma már igen ritka növénynek számít, egy ilyen korú és méretű példány pedig szinte egyedülálló. A szakértői leírás szerint: „A házi berkenye őshonos fafaja a Kárpát-medencének, amit számos őskori, római kori és Árpád-kori régészeti lelőhelyen talált háziberkenyemag-lelet bizonyít. A történelem során végig szerepelt a Kárpát-medence lakosságának ennivalói között." Mint melegkedvelő fafaj, leginkább a szőlőtermő területeken fordult elő természetes erdei környezetben, vagy termesztetten, a szőlők és gyümölcsösök területén, de az utóbbi évszázadban elkezdték kivágni, így "ma már minden idős példány különleges természeti, hely- és gazdálkodástörténeti értéknek számít".

Az oltalom alá helyezés alkalmából rendezett ünnepségre - amelyre délelőtt 10:30-kor tartják a gyülekezőt a kultúrház előtt - hivatalos a kistérség minden településének elöljárója, a környék lakossága és a Telekiből elszármazottak. A vendégek megtekinthetik a falu tűzoltóemlékházát, helytörténeti múzeumát, valamint Árpád-kori templomát is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.