Magyar-osztrák kerékpártúra Liszt Ferenc emlékére

Liszt Ferenc
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 24. 15:22
Magyar-osztrák kerékpártúra Liszt Ferenc emlékére

A Harka, az ausztriai Neckenmarkt és Raiding önkormányzatai által szervezett 9. Liszt Ferenc kerékpártúra ezúttal is a nyár utolsó vasárnapján várja a zenebarát kerekezőket augusztus 26-án.

A 25 kilométeres túra résztvevői Harkáról indulnak az országhatáron át Neckenmarktba (Sopronnyék), majd rövid pihenő után Raidingba (Doborján), Liszt Ferenc szülőházához. Az épületben berendezett múzeumot ingyen tekinthetik meg. A szülőház melletti Liszt-szobrot a három település polgármesterei és a rendezvény védnökei részvételével koszorúzzák meg. A Harkára visszaérkezőket gulyásleves, fúvószene, ír sztepptánc, kerékpáros triál bemutató és a soproni Liszt Társaság közreműködésével Liszt-totó várja. További információk a rendezvény honlapján olvashatók.

A kerékpártúrán résztvevők száma évről évre nő, 2011-ben már több mint nyolcszázan teljesítették a távot. Tavaly a közeli nagyvárosok, Győr és Sopron mellett Budapestről, a Balaton mellől, Ausztriából, Romániából és Angliából is érkeztek biciklisták. A túra napján a GYSEV 06:10-kor Budapestről és 07:16-kor Szombathelyről induló járatai kerékpárszállító vagonokkal közlekednek. A rendezvény után a 17:10 órakor Budapest felé, valamint Sopronból 15:23 órakor induló és Harkáról 15.28 órakor Szombathely irányába tovább közlekedő vonatokon lesz lehetőség a kerékpárok szállítására.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.