Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsEgy névtelensége megőrzését kérő férfi számolt be arról, hogy húsz éve él házasságban feleségével és három gyermekünk van: egy 19 éves, aki már főiskolára jár, valamint egy 17 és egy 15 éves. Bár kívülről úgy tűnik, minden rendben van velük, akadnak problémák.

A feleségemmel külön ágyban alszunk, és már több mint öt éve nem éltünk házaséletet. Ez az ő döntése volt, nem az enyém. Korábban próbálkoztunk párterápiával, de nem jutottunk előbbre. A feleségem egyáltalán nem tesz erőfeszítést a kapcsolatunkért és már nem hajlandó külső segítséget kérni
– fejtette ki a férfi, hozzátéve, már csak a gyerekei miatt van a párja mellett. Arról is beszámolt, hogy nagyon vágyik egy szeretetteljes, bensőséges párkapcsolatra. Rendkívül magányosnak érzi magát, és egyre nagyobb neheztelés alakul ki benne a felesége iránt.
Két munkahelyen dolgozom, miközben a feleségem otthon van – hogy mivel tölti a napjait, azt nem is tudnám megmondani. Nem hajlandó munkát vállalni. Félek attól, milyen következményekkel járna egy válás: hogyan hatna a gyermekeimre és a karrieremre
– kért segítséget a nypost.com szakemberétől a Pennsylvaniában élő férfi.
Lehet, hogy a felesége nem hajlandó szakemberhez fordulni a házasságukban lévő problémák miatt, de Önnek mindenképpen érdemes lenne megtennie. Egy hozzáértő szakember segíthet tisztábban látni a helyzetét, átgondolni az érzéseit, így higgadtan eldöntheti, mi legyen a következő lépés. Az én véleményem szerint a házasságuk valójában már öt évvel ezelőtt véget ért, és nem gondolom, hogy továbbra is ilyen körülmények között kellene élnie
– fejtette ki a szakember.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.