Rekordösszeg gyűlt össze a Trevi-kútban

stat
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 25. 12:25
Rekordösszeg gyűlt össze a Trevi-kútban

Rekordmennyiségű pénz gyűlt össze fél év alatt a római Trevi-kútban – közölte a La Repubblica című olasz lap. A Caritas segélyszervezet munkatársai összesen 540 ezer eurót szedtek ki a világhírű kútból az elmúlt fél év alatt.

A nem utolsó sorban Anita Ekberg éjszakai fürdőzése révén Fellini Édes élet című filmjében világhírűvé vált turistalátványosságot hetente tisztítják meg azoktól a pénzérméktől, amelyeket a helyszínre látogatók a válluk fölött a vízbe hajítanak. A hagyomány szerint aki pénzt dob a kútba, az mindenképpen visszatér az örök városba.

Az elmúlt években is folyamatosan nőtt az összegyűlt pénzmennyiség. 2010-ben 838 ezer euró, 2011-ben pedig már 951 ezer euró gyűlt össze egy év alatt. A félidei érték alapján és a 2012-ben összesen várható turisták száma szerint idén még nagyobb összegre lehet számítani. A pénzt jótékony célokra fordítják.

A bevétel növekedése nem feltétlenül a turisták nagyvonalúbbá válásának köszönhető, lehetséges, hogy csupán a lopásokat sikerült visszaszorítani. Aki ugyanis megpróbál pénzt kihalászni a kútból, azt akár le is tartóztathatják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.