Fesztivált szervez a másodállásban basszusgitáros polgármester

fesztivál
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 24. 16:39
Fesztivált szervez a másodállásban basszusgitáros polgármester

A populáris rockzene kedvelőinek kétnapos programot szervez Kis-Sziget Fesztivál néven a Zala megyei Kissziget polgármestere, aki saját együttesével maga is résztvevője a neves zenekarokat is felvonultató rendezvénynek.

A nemcsak a települést, hanem a Kocsmazaj nevű zenekarát basszusgitáros-énekesként vezető Böröcz Roland az MTI-nek kedden elmondta: egy tavalyi falunap sikere adta az ötletet, hogy a környékbeli fánk-, pálinka- vagy szilvafesztivál mellett náluk zenei rendezvényt szervezzenek. A falu neve tálcán kínálta az elnevezést, a Kis-Sziget Fesztiválon pénteken és szombaton csaknem tucatnyi koncertet láthatnak-hallhatnak az érdeklődők.

A szlovén határhoz közeli település külterületén alakítják ki a rendezvény helyszínét, hogy a populáris rockzenét esetleg nem kedvelő idősebbeket ne nagyon zavarják. A polgármester-zenekarvezető olyan ismert neveket nyert meg fellépőnek, mint a Beatrice vagy az Ocho Macho, mellettük környékbeli zenekarok, sőt két szlovén együttes is szerepel a programban.

A 33 éves faluvezető hozzátette, hogy a támogatók jóvoltából ingyenes a mintegy 200 lelkes település fesztiválja, amelynek több kísérőprogramja is lesz. A körzeti orvos egészségsátorban ad tanácsokat és végez szűrővizsgálatokat, a gyerekeknek külön programokat szerveznek, de motoros parádé, rendőrségi kutyás bemutató, valamint kézműves vásár is lesz a zalai kistelepülés rendezvényén.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.