Az idei jubileumi Sziget fesztiválon 50 százalékos kedvezménnyel veheti meg hetijegyét, aki valamilyen módon igazolja, hogy már legalább három korábbi Szigeten részt vett. A jogosultak ehhez egy saját névre szóló érintésmentes (PayPass) OTP Maestro Fesztiválkártya igénylése után kaphatják meg a kedvezményt.
"Az eddigi 19 Szigetnek mintegy ötmillió látogatója volt; a 20. rendezvény egyik fő célja a törzsszigetesek megszólítása. Azok kapnak kedvezményt, akik május 2. és július 15. között igénylik ezt a Fesztiválkártyát, és a fesztivál blogjára feltöltik korábbi karszalagjaik fotóit vagy más módon, például videókkal, sztorikkal kétség kívül igazolják, hogy már legalább három évben kint jártak a Szigeten" - jelentette be Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda ügyvezetője a keddi budapesti sajtótájékoztatón.
A Szigeten valamennyi MasterCard vagy Maestro PayPass bankkártyával lehet fizetni. A helyszíni költésekhez pedig marad a tavaly már alkalmazott Metapay fesztiválkártya. A diákoknak újra jár az akár 50 százalékos csoportos kedvezmény, illetve a tavalyi újdonságok közül a percalapú mobiltelefonos belépő és a félárú jegy 23 óta utáni belépés esetén is elérhető lesz idén is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.