Hivatalosan is a Föld felé tartanak a NASA űrhajósai: az Artemis II legénysége az utolsó 24 órában hihetetlen elsőket élt át.

Reid Wiseman parancsnok, a pilóta, Victor Glover, valamint a missziós specialisták, Christina Koch és Jeremy Hansen az Artemis II fedélzetén az emberiség újabb mérföldkövét érték el. Amikor a Hold mögé kerültek, 40 percre megszakadt a kapcsolat a Földdel, miközben a bolygónktól eddig a legnagyobb távolságban tartózkodtak.
És miközben a rádiókapcsolat megszüntetésére készülünk, továbbra is érezzük a Földről érkező szeretetet, és minden Földön és Föld körül lévőnek azt üzenjük: szeretünk. Találkozunk a túloldalon
- mondta Glover, miután megköszönte a földieknek, hogy lehetővé tették számukra ezt a különleges küldetést. A kimaradás alatt a legénység a Holdhoz közel 6400 kilométerre haladt el.
Ezután az Orion űrszonda az űr egyik legtávolabbi pontjára jutott, amelyre ember valaha eljutott. A fedélzeti csapat ezzel megdöntötte az Apollo-küldetések távolsági rekordját is: a Földtől 248,655 mérföldre haladtak el.
A 40 perces szünet után a kapszula sikeresen előbukkant a Hold mögül.
Ázsiára, Afrikára és Óceániára tekintünk vissza. Tudjuk, hogy felnéztek, és most is láthatjátok a Holdat. Mi is látunk benneteket
- mondta Koch, amikor ismét kapcsolatba léptek bolygónkkal.
Az Artemis legénysége ezt követően egy különleges napfogyatkozásnak is szemtanúja volt. Ez a Földről nem volt látható, de az űrhajósok helyzetéből a Hold teljesen kitakarta a Napot - reakciójukat élőben lehetett követni:
Még mindig látszik a horizont fényesebben ott, ahol a Nap a Hold azon oldalán nyugodott. A Föld fénye nagyon határozott, és meglehetősen lenyűgöző vizuális illúziót kelt. Hűha, ez elképesztő
- mondta csodálkozva Glover.

A küldetés során a legénység egy holdi kráter elnevezését is megtervezte, amely megható pillanatokat hozott magával. Hansen elmondta, hogy egy krátert az Artemis II parancsnokának, Reid Wisemannek néhai feleségéről, Carrollról neveznék el, aki 2020-ban hunyt el rákban.
Néhány évvel ezelőtt kezdtük el ezt az utat, és elvesztettünk egy szeretett személyt. Van egy pont a Holdon, egy igazán különleges hely, amely a Hold Föld körüli átvonulásának bizonyos időpontjaiban a Földről is látható
- mondta az elnevezett kráterről.
Most a három űrhajós hazafelé tart, miután 1972 decembere óta először jutottak el a Hold közelébe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.