A NASA az indítást eredetileg a hónap elejére tervezték, azonban elhalasztották, miután a mérnökök héliumszivárgást észleltek. Emiatt a rakétát visszavitték a Cape Canaveral-i Vehicle Assembly Buildingbe, hogy elvégezzék a szükséges javításokat.

A NASA nemrég bejelentette, hogy a problémát megoldották, és az Artemis–2 március 19-én visszagördül a floridai indítóállásra a felszállás előkészítésére.
A 10 napos küldetés során az űrhajósok megkerülik a Hold túlsó oldalát – vagyis azt a félgömböt, amely mindig rejtve marad a Föld elől – mielőtt visszatérnek a Földre – írja az Express.
John Honeycutt, az Artemis–2 Küldetésirányító Csapatának vezetője elismerte, hogy egy ilyen vállalkozás jelentős kockázatokkal jár, ugyanakkor dicsérte a csapatot, amiért kiemelkedő munkát végeztek.
Biztosak akarunk lenni abban, hogy minden lehetséges problémára gondoltunk, amely felmerülhet, és hogy minden kockázatot felmértünk és kiértékeltünk annak érdekében, hogy a lehető legjobb helyzetből induljunk a siker felé
– fogalmazott Honeycutt, majd hozzátette:
Ha megnézzük az adatokat az idő múlásával, az új rakéták fejlesztésének történetében, az látszik, hogy kettőből csak egy sikeres. Vagyis körülbelül 50% a siker aránya. Úgy gondolom azonban, hogy mi ennél sokkal jobb helyzetben vagyunk
– idézi a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.