

Az Új-Mexikó területén fekvő Abiquiúban a 18. században egy igazán sokszínű közösség élt. Ezek a különböző népcsoportok már önmagukban feszültté tették a mindennapokat, de a helyzet csak akkor vett megdöbbentő fordulatot, amikor egy misszionárius érkezett közéjük, hogy a fekete jeleket keresve boszorkányperekkel vessen véget a megmagyarázhatatlan jelenségeknek.

A faluban rengetegen betegedtek meg. Lázra, olthatatlan szomjúságra panaszkodtak. Elfeketedett fogakról meséltek, és olyan eseteket emlegettek, amikor a szétnyílt testekből rovarok kerültek elő.
Amikor Juan José Toledo pap megérkezett Abiquiúba, már készen állt arra, hogy azonosítsa a boszorkányság jeleit. Egy részletes útmutató alapján dolgozott, amely konkrét viselkedéseket és jelenségeket kötött a sötét varázslatokhoz. A településen tapasztalt feszültségeknek és konfliktusoknak így hamar egy egységes magyarázatot adott: a pap szerint egy erős boszorkány állt a megrázó történések mögött.
A történet nem Toledo pap érkezésével kezdődött. Már évekkel korábban, az 1760-as években jelentések érkeztek arról, hogy a településen egyes csoportok sötét erőkkel küzdenek egymással a hatalomért, és már ezek a beszámolók is eljutottak a hatóságokhoz, ám sokáig nem tettek semmit.
Toledo szerint a megbetegedések mögött csak a boszorkányság állhatott. Ő maga is úgy vélte, hogy megátkozták, mivel erős fájdalmakról számolt be. Azt állította, hogy lázas látomásaiban félig ember, félig állat alakok jelentek meg.
A vádak középpontjába Miguel Ontiveros került, akit El Cojo néven emlegettek. Toledo szerint ő állt az átkok hátterében, és rajta keresztül szabadulhatott el a gonosz a faluban. Mivel azonban közvetlenül nem tudott fellépni El Cojo ellen, Toledo bizonyítékokat gyűjtött, majd a hatóságokhoz fordult, ami sikeresnek bizonyult. A kormányzó beavatkozott a helyi történésekbe. A főboszorkányt és több társát is letartóztatták, az ügyet pedig továbbították a mexikóvárosi inkvizíciónak.
A beavatkozás után rövid időre csillapodott a helyzet, de néhány évvel később újabb eset borzolta a kedélyeket. Egy Joaquinillo nevű férfit azzal vádoltak, hogy megbabonázott egy beteg nőt. Az eset újabb vizsgálatokat indított el. A gyanúsítottak száma gyorsan nőtt, és egyre inkább úgy tűnt, hogy nem egyetlen személy, hanem egy kiterjedt boszorkánykör próbálja ledönteni a falut a lábáról.

Amikor az ügy ismét az inkvizíció elé került, nem erősítették meg egyértelműen a boszorkányság vádját. Ehelyett a problémák fő forrásaként a térítő papok módszereit jelölték meg. Álláspontjuk az volt, hogy a helyi lakosság megértése nélkül nem lehet hatékonyan fellépni a konfliktusok ellen, amelyek valójában a problémák forrásai.
Juan José Toledo végül nem önszántából távozott. Később botrányba keveredett, és az inkvizíció elítélte, miután olyan nézeteket hangoztatott, amelyek szembementek az egyházi tanítással.
Az abiquiúi események tehát nem egy lezárt boszorkányperként maradtak fenn az utókor számára, hanem egy hosszú folyamatként, amelyben a félelem, a betegségek és a hatalmi játszmák keveredésének köszönhetően lett még nagyobb a káosz.
A következő videóra kattintva még többet tudhatsz meg az abiquiúi boszorkányperekről:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.