„A sikoltó szellem” – Ez a tragikus fotó bizonyítja, a túlvilág létezik

paranormális jelenség
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 11. 20:32
Egy elhunyt fiú jelent meg a képen. Egyesek szerint egy fényképen látható „sikoltó szellem” kézzelfogható bizonyítéka lehet a túlvilág létezésének.

A hírhedt felvétel közvetlenül azután készült, hogy a 16 éves John Boulware életét vesztette egy autóbalesetben. John, a minnesotai középiskolás, három barátjával épp egy Prince-koncertre tartott 1984. december 27-én, amikor az eset történt. A fiúk St. Paul városában haladtak autóval, amikor a sofőr – a ködös időjárási viszonyok miatt – elveszítette az irányítást a jármű felett. Az autó letért az útról, és mintegy 65 km/h sebességgel egy fának csapódott. John nyakcsigolyája eltört, ami belső vérzést okozott, és a fiú a helyszínen életét vesztette.

A helyszíni szemle során a rendőrség több fotót is készített, amelyeket később előhívtak és részletesen elemeztek. Néhány nappal később azonban a képek között több megmagyarázhatatlan „anomáliát” fedeztek fel.  Az egyik fotó hamarosan „Sikoltó lélek” néven vált ismertté, miután egy médium azt állította: a képen megjelenő alak a túlvilág létezésének bizonyítéka.

A képeket Brown Coyle rendőr készítette 35 mm-es filmes kamerával. A fotókon több szögből látható az autó, az áldozat, valamint a baleset következményei.

Coyle a Casefiles Unknown című műsor egyik epizódjában így írta le a szóban forgó fotót:

Az autóról készült oldalnézeti képen, amely a sofőr oldalát mutatja, a jármű felett – nagyjából ott, ahol az első utas ülne – egy tisztán kivehető arc volt látható. Az arckifejezés kínnal teli volt… olyan, mint egy sikoly. Jellegzetes haj és jól kivehető profil látszott.

A fotó bal oldalán valóban kivehető egy kissé eltorzult arcforma, de – mint azt sok filmes fotóval kapcsolatban tudni lehet – a fényvisszaverődések, tükröződések vagy fénytörések gyakran okoznak furcsa, megtévesztő jelenségeket. Coyle ennek ellenére így nyilatkozott:

A képeken látható kisebb furcsaságokra találtak technikai magyarázatokat, de minden szakértő egyetértett abban, hogy egy bizonyos képre nincs ésszerű, tudományos magyarázat. Számomra sincs elfogadható magyarázat – és a szakértők sem tudtak egyet sem adni.

A híres médium, Matt Fraser úgy nyilatkozott:

Pályafutásom során rengeteg olyan képet láttam, amely spirituális jelenségeket rögzített, de ez valóban különleges. Ez a fotó közvetlenül egy tragikus baleset után készült, és ami azonnal szembeötlik, az a szellemszerű arc, amely mintha épp sikoltana – ott lebeg a roncs felett. Amit én látok, az egy lélek az átlépés pillanatában.

Szerinte a „Sikoltó szellem” egy ritka és erőteljes pillanatot örökít meg, amely a földi élet és a túlvilág közötti átmenet során keletkezett.  Fraser azt is hozzátette, hogy az arckifejezése azért lehet „sikoltásra” emlékeztető, mert a fiú lelke talán még nem volt tudatában annak, hogy meghalt. 

Ilyen esetekben gyakori a zavarodottság, a sokk, vagy akár a halál pillanatainak újraélése is.

- emelte ki. Ugyanakkor sokan úgy vélik, bár a történet megrázó, valójában csak egy tragikus balesetet dokumentáló fotóról van szó, amelyen a fény és árnyék játéka illúziót kelt - írja a ladbible.com.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.