Miután hírek jelentek meg arról, hogy a Voyager űrszonda „utolsó üzenetét” küldte el, a NASA megszólalt – és egyértelműen cáfolta az állítást.
A Voyager 1 és a Voyager 2 is messze felülmúlta az elvárásokat, és továbbra is tudományos adatokat sugároz az intersztelláris térből. Azonban a Földtől való távolság miatt az adatátviteli sebesség csökkent.
– fejtették ki a szakemberek. A Voyager 1 1977. szeptember 5-én indult útnak, azóta nagyjából 24 milliárd kilométert tett meg, és 2012-ben az első ember alkotta objektummá vált, amely elérte a csillagközi teret. Testvérszondája, a Voyager 2, hat évvel később hagyta el a Naprendszert. A NASA abban bízik, hogy legalább 2027 augusztusáig, a küldetés 50. évfordulójáig képesek lesznek technikai adatokat fogadni.
De a Voyager-szondák nem működhetnek örökké – a küldetés egy napon véget ér. Valószínűleg az energiaforrás kimerülése vagy egy olyan technikai hiba miatt, amely már nem javítható.
– mondta a szóvivő.
A vezérlőjelek küldése már most is bonyolult: csak az ausztráliai Canberra 70 méteres antennája elég erős ahhoz, hogy jelet küldjön. A válaszokat azonban mindhárom Deep Space Network állomás képes venni.Az űrügynökség számításai szerint elméletileg akár 2036-ig is lehet majd észlelni a Voyager gyenge vivőjelét – még ha adatot már nem is tud közvetíteni. Ha 11 éven belül el is jön a pillanat, hogy a Voyager utolsó jele megérkezik, a szonda akkor is még évmilliókig folytathatja útját, írja a Bild.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.