Egy egykori NASA-mérnök nemrégiben megdöbbentő állításokat tett, miszerint az emberiség együtt dolgozik a földönkívüli technológiával, és több milliárd láthatatlan eszköz is rejtőzik a világ minden táján.
Richard Banduric, a Field Propulsion Technologies vezérigazgatója, az Ecosystemic Futures podcast vendégeként árulta el, mit tud az Egyesült Államokban zajló titkos erőfeszítésekről, amelyek célja az idegen technológiák visszafejtése a lezuhant UFO-kból.
Banduric, aki korábban hajtóműmérnökként dolgozott a NASA-nál, elmondta, hogy több milliárd idegen eredetű fémrészecske került szétszórásra a Föld különböző pontjain. Bár azt nem tudta ki áll pontosan a szétszórás mögött, állítása szerint ezek különböznek az űrhajók roncsainál megtalált törmelékektől, és talán egy titkos szenzorrendszer részei lehetnek.
Olyan dolgokat vizsgáltam, mint például egy fémszilánk, amely képes volt átalakítani önmagát attól függően, hogy éppen hol tartózkodott. El tudta rejteni magát, és megpróbált beleolvadni a környezetbe Ezek igazán különös anyagok. Így tudtuk megállapítani, hogy földönkívüliek: nem csupán évtizedekkel voltak előttünk, hanem évszázadokkal
- mondta Banduric a 2024. decemberi adásban.
Arra a kérdésre, hogy miért szórna szét egy fejlett civilizáció ilyen apró tárgyakat egy globális megfigyelőrendszer részeként, a mérnök azt válaszolta, hogy feltehetőleg ezzel próbálják befolyásolni az emberiséget.
Ezek az eszközök rengeteg különböző funkcióval bírnak. Ez arra utal, hogy talán ez a csoport ténylegesen manipulálja a társadalmat
- figyelmeztetett Banduric.
A 2024-es podcast óta ő és más vendégek további részleteket is megosztottak az idegen technológiák visszafejtésére tett próbálkozásokról. Banduric hozzátette, hogy ezek az álcázott eszközök még mindig megtalálhatók a világ különböző pontjain, de miután nyilvánosságra hozta az információit, az együttműködő csoportok megszakították vele a kapcsolatot.
A férfit eredetileg az amerikai Védelmi Minisztérium és a Légierő toborozta, hogy titkos projektekben vegyen részt, melyek célja lezuhant UFO-k rendszereinek elemzése volt. Azonban kiemelte, hogy ezeket a technológiákat nem az amerikai kormány használja, hanem nem kormányzati szervezetek (NGO) végzik a legtöbb elemzést.
Az NGO-kkal végzett munka igazán izgalmas volt. Azonban az egyik dolog, ami ebből kiderül, hogy úgy tűnik, azok, akik rendelkeznek ezzel a fejlett technológiával, nem akarják, hogy visszafejtsük, amin ők dolgoznak.
Annak érdekében, hogy mások ne tudják használni ezeket az anyagokat, a tudósok felfedezték, hogy ezek az ismeretlen fémek képesek voltak mikrorészecskékre bomlani, amelyeket már nem lehetett újraaktiválni.
Okos anyagok voltak. Miközben vizsgáltuk őket, egyszerűen porrá váltak. Ez egy-két percen belül megtörtént. A port el lehetett küldeni izotópos elemzésre, és kiderült, hogy földönkívüli eredetűek voltak.
Amellett, hogy képesek voltak önmegsemmisítésre, a kutatók azt is megállapították, hogy ezek az anyagok el tudják hajlítani a fényt, így képesek a mögöttük lévő tárgyak képét kivetíteni és teljesen láthatatlanná válni.
Vallomása során Banduric azt is elárulta, hogy az Egyesült Államok kormánya tud azokról a háromszög alakú UFO-król, amelyek szintén használják ezt a technológiát, azonban ezek földönkívüli járművek, amelyek észlelés után azonnal eltűnnek - írta a Daily Mail.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.