Test és lélek

Ez komoly?! Tényleg lehet steak a görögdinnyéből?

Bors

Létrehozva: 2021.08.09.

Most van a nyár egyik legkedveltebb gyümölcsének szezonja, de lépjünk túl azon, hogy behűtjük és befaljuk a görögdinnyét! Próbáljuk ki inkább sütve! Igen, jól hallotta...

Egy New York-i étterem sertéshús helyett görögdinnyével gondolta újra a klasszikus füstölt sonka műfaját. És miért is ne? A hússzerűen elkészített és tálalt zöldség-, valamint gyümölcsfélék ötlete persze nem újkeletű, hiszen egyre többen térnek át a vegán étkezésre.

Szaftosság ide vagy oda, a görögdinnye legalább 90-95%-a víz, így elsőre nem az jut eszünkbe róla, hogy süssük vagy grillezzük, pedig a végeredmény egy kifejezetten érdekes, enyhén édeskés ínyencség lesz – írta a diningguide.hu. Szóval akár hisszük, akár nem, a dinnye "grillhúsnak" vagy épp "steaknek" is kiváló.

Grillezett görögdinnye mézzel és fetával

A dinnyeszeletek mindkét oldalát nagyon forró grillserpenyőben pár perc alatt megsütjük. Ezt követően felvágjuk kockákra, adunk hozzá mézet, sót, borsot, kockára vágott fetasajtot, valamint bazsalikomleveleket felcsíkozva. Végül kevés balzsamecetsűrítménnyel locsoljuk meg. Isteni felüdülés!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714968016
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714968016
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/EN7bgfHhltKMAu0pxszky6XUY-mEZw2o7JaaniVxXe4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwZmVkMmNlYzFiMTQ3OTRiMTI1ZTFjYjVkMzE4MGEx.jpg
Favorit

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/lHj-gZZ6oiCS2RNd3pB-KKq_1mhzuWXfXN1d8qkgWVI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIwNmNlYzczNzdjNTQ3NmQ5MDMxOGM2NzljNzQ4NDk5.jpg
Kvíz

Egybe vagy külön? A többségnek fogalma sincs, hogy kell írni ezeket a szavakat