Kutatás bizonyítja: a gyerekkori énünk valószínűleg nem ismerne ránk

• Skóciában tizennégy éves kortól hetvenhét éves korig követték a résztvevőket, ami a pszichológia történetének egyik legjelentősebb és leghosszabb időt felölelő vizsgálata.
• A 174 fős mintán végzett tesztek során serdülőkori személyiségjegyeket kerestek.
• Idős korukra a résztvevők szinte alig hasonlítottak a gyerekkori önmagukra.

Biztosan hallottad már a mondást, miszerint a sejtjeid hétévente teljesen kicserélődnek, így biológiailag minden hetedik évben új emberré válsz. Ha a testünk valóban képes ennyire radikálisan megújulni, mi a helyzet a lelkünkkel? Vajon mennyi marad meg a gyerekkori énünkből, mire megöregszünk? Ezeket a kérdéseket tették fel az Edinburgh-i Egyetem kutatói, akik több mint hatvan éven át nyomon követték az alanyaikat, hogy kiderítsék az igazságot a felnőtté válásról.

A felnőtté válás furcsa dolgot művel velünk

A kutatók az 1947-es Skót Mentális Felmérés adataiból indultak ki, amely felmérésben 1208 tizennégy éves kamaszt értékeltek a tanáraik. Matthew Harris és csapata hat évtizeddel később felkutatta a túlélőket, akik közül 174 idős ember vállalta, hogy 77 évesen újra kitölti ugyanazokat a személyiségteszteket, és egy-egy hozzájuk közel álló személyt is megkértek az értékelésre. Amikor az Edinburgh-i Egyetem munkatársai összehasonlították a tizennégy évesen felvett adatokat a hatvanhárom évvel későbbi eredményekkel, döbbenetes dologra jöttek rá. 

Akármennyire is állandónak gondoljuk a személyiségünket, úgy tűnik, teljesen más emberek leszünk idős korunkra. Ha tiniként gátlásosak, szorongók, vagy éppen túlzottan vakmerők voltunk, egyáltalán nem biztos, hogy ezek a tulajdonságok életünk végéig megmaradnak. Az életünk során szerzett tapasztalatok, a párkapcsolatok, a karrier és a családi tragédiák mind formálják a jellemünket, ami azt eredményezi, hogy 6 évtizeddel később a gyerekkori énünk már nem is ismerne ránk.

A kutatók szerint a fiatal felnőttkor elején történnek a legnagyobb személyiségfejlődések. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy harmincévesen hirtelen egy teljesen új emberként lépünk ki az ajtón. Mindössze annyi történik, hogy amikor bekerülünk a munka világába és elkezdünk kevésbé függeni másoktól, sokkal stabilabbá válnak a mindennapjaink, ezért a személyiségünk is nyugodtabb lesz. Ekkor sokkal nyitottabbá és lelkiismeretesebbé válunk, és már nem fogunk tudni drasztikusan megváltozni a körülmények hatására.

Miért érezzük mégis ugyanolyannak magunkat?

Sokan úgy gondolkodnak, hogy „ez vagyok én, ezt kell szeretni”, de a kutatás során a tudósok arra jutottak, hogy a személyiségünk az életünk végére szinte teljesen átalakulhat. A pszichológusok szerint csak felfogás kérdése, hogy miként fogadjuk el ezeket a változásokat: kesereghetünk rajta, hogy elveszítettük a régi önmagunkat, de akár büszkék is lehetünk rá, hogy érettebbé, ellenállóbbá és bölcsebbé váltunk.

Az alábbi videóban egy szakértő beszél az élethosszig tartó fejlődésről és a felnőtté válásról:

Ezeket a cikkeket is szeretni fogod: