Csak egy meglepetés születésnapi bulit akart szervezni a férjének.
Egy nő teljesen összetört, miután véletlenül beleolvasott férje telefonjába és kiderült, hogy a férfi már nem szereti őt, és el akarja hagyni.
A brit anyuka, aki meglepetés születésnapi bulit szervezett a férjének, úgy döntött, a férfi telefonjában megnézi a barátok elérhetőségét. Ehelyett azonban megdöbbentő felfedezésre jutott: a férje csak azért maradt vele, mert attól tartott, hogy egy válás esetén elveszíti az összes pénzét.
Nem hiszem, hogy ebből van visszaút
– vallotta be a megtört nő, aki a Mumsnet nevű népszerű brit közösségi fórumon osztotta meg a történetét.
Amit a telefonjában olvastam, nagyjából így hangzott: »Egy nyomorúságos házasságban ragadtam, bárcsak elválhatnék, de elveszi az összes pénzemet, és nem lesz hol laknom. Ő megtarthatja a fiamat, én csak a pénzemet akarom megtartani«
– idézi a nő szavait a Mirror.
A férj barátai ráadásul a férfit támogatták. Majd olyan beszélgetésekre is rátalált, amelyekben a férje a volt barátnőiről fantáziált. Sőt, egy fotót is talált, amit a férje készített egy nőről, akit „olyan dögösnek” nevezett.
Találtam olyan üzeneteket is, amelyekben a férjem hazudott rólam, kitalált dolgokat, amiket állítólag mondtam, hogy rossz színben tüntessen fel. Öt éve vagyok háztartásbeli anyuka, és panaszkodik, hogy nem segítek anyagilag, azt sugallja, hogy lusta, haszontalan vagyok, és soha nem csinálok semmit.
Hozzátette, még nem szállt szembe a férjével, mert tudja, hogy nem kellett volna belenéznie a telefonjába. A hozzászólók azonban együttéreztek a nehéz helyzetével, és egyetértettek abban, hogy a házassága helyrehozhatatlannak tűnik.