Most kell önmagunkba nézni, kinek ártottunk! Három csillagjegyre azonban szerencse vár a főboszorkány szerint

pünkösd ünnep
PUBLIKÁLÁS: 2024. május 20. 17:45
A pünkösdi növekvő hold kiegyensúlyozottságot hoz az emberek életébe, de ez önmagában kevés, hogy pozitív fordulatot vegyenek a dolgaink. A Bors megkérdezte Szegedi Erika főboszorkányt, hogy mit tartogat, és mire érdemes figyelni a következő időszakban.

Pünkösdkor Magyarországon csakúgy, mint Európa számos országában, az ünneplésében keverednek a keresztény illetve az ősi pogány elemek. A népszokásokban elsősorban a termékenység, és a nász ünneplése kerül a középpontba.

A pünkösd az év során egy olyan ünnep, amit számadás is egyben, ilyenkor érdemes megnézni, hogy a múltban mit csináltunk rosszul Fotó:pecels.com

Magunkba kell szállni ilyenkor Szegedi Erika főboszorkány szerint. Fontos, hogy most jóvá tegyük, ha valakinek akaratunk ellenére ártottunk, Még nagyobb hangsúlyt kell fektetni arra, hogy kivédjük a negatív energiákat.

A pünkösd az év során egy olyan ünnep, amit számadás is egyben. Górcső alá kell venni mindenkinek a saját életét, és megnézni, hogy mit nem csinált jól az elmúlt időszakban Most kell változtatni, hogy az élet minden terén sikeresebbek legyünk. A legelső lépés: körül kell nézni, hogy kik azok az emberek a környezetünkben, akik negatív energiákkal hátráltatnak.

Szegedi Erika
Szegedi Erika felhívja a figyelmünket arra, hogy ez az időszak nem kedvez az üzletkötéseknek, és a szerződéskötésnek sem Fotó: Faludi Koppány

Szegedi Erika felhívja a figyelmünket arra, hogy ez az időszak nem kedvez az üzletkötéseknek, és a szerződések aláírásának. Ha valaki erre készül, akkor most érdemes egy kicsit várni, és elhalasztani ha sikerről álmodunk. A növekvő hold kiegyensúlyozottságot, és a párkapcsolatokban sikereket hoz, de a főboszorkány mindenkinek felhívja a figyelmét, hogy kerülje a fekete macskákat.

Én imádom a fekete macskákat, de sajnos az emberek többségének szerencsétlenséget hoznak, ezért óvakodj tőlük pünkösd idején is!

– tanácsolja a Szegedi Erika, aki úgy látja, hogy most érdemes kitárni a szívünket, mert hosszan tartó, boldog szerelem köszönt be sok ember életébe a főboszi szerint.

Szegedi Erika az javasolja, hogy a ünnep idején gyújtsunk fehér gyertyát, mert az a következő időszakra a megtisztulást, és a nyugalmat hozza el az életünkbe. Amire még különösen felhívja a figyelmet, hogy ilyenkor érdemes a szabad levegőn sok időt tölteni, és kirándulni. A mostani energiák, amit a természetben szívunk magunkba alkalmasak rá, hogy hosszú távon feltöltődjünk velük.  A Bikák, Skorpiók, és az Oroszlánok készüljenek, mert számukra különösen szerencsés időszak veszi kezdetét.

Pünkösdi hiedelmek

Aki pünkösd hajnalban születik, szerencsés lesz.

A hajnalban merített kútvízben való mosdás egész évre elűzi a betegséget, keléseket.

A teheneket nyírfaággal veregették, hogy jól tejeljenek.

Van ahol kenyérhéjat égettek, hamuját a gabonaföldre szórták, hogy jó termés, gazdag aratás legyen.

A házakra, kerítésekre, istállókra zöld ágat – nyírfaágat, gyümölcsfaágat, bodzát – tesznek, hogy a gonosz, rossz szellemeket távol tartsák a háztól.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.