40 percig halott volt a háromgyermekes édesanya, most elárulta, mit látott a túlvilágon

szellem
PUBLIKÁLÁS: 2023. december 28. 21:00
Meglepő dolgokat állít a túlvilágról egy háromgyermekes édesanya, akit az orvosok 40 percen keresztül próbáltak visszahozni az életbe.

Kirsty Bortoft éppen a vőlegényével, Stu-val készült randevúzni, amikor nyitott szemmel és élettelenül találtak rá a kanapéján. A háromgyermekes anyukának felajánlotta az édesapja, hogy pizzát süt a fiainak, így a pár 2021. január 29-én kettesben tölthet egy kis időt. 

halál közeli élmény, halál, túlvilág
Fotó: Unsplash.com

Az volt a nő szerencséje, hogy Stu előbb érkezett meg a 49 éves Kirsty-hez, aki ekkor már semmire sem reagált. A mentősök kétségbeesetten próbálták megmenteni, 40 percig küzdöttek az életéért. Állítása szerint a traumatikus esemény során vőlegénye „furcsa”, hatszögletű mintákat látott a testén megjelenni. 

Családjának azt mondták, hogy készüljenek fel a legrosszabbra 

A kórházba érve az orvosok figyelmeztették a családot, hogy mindössze 6% százalék esélye van a túlélésre. Az észak-yorkshire-i anyukának megállt a szíve, és mesterséges kómába helyezték, majd közölték a szeretteivel, hogy készüljenek fel a legrosszabbra. Kirsty most azt állítja, hogy valami „varázslatos” dolog történt vele, mielőtt visszahozták volna az életbe.

A közvetlen családomon kívül senki sem tudta, hogy mi történik, de egy médium barátom kapcsolatba lépett a testvéremmel és megkérdezte, hogy mi van velem, majd azt mondta neki, hogy a szellemem éppen a nappalijában van, és arra kérem, hogy írjon listákat a fiaimnak és az édesapámnak

– magyarázta, majd hozzátette:

„A testvérem erre elmondta neki, hogy épp az életemért küzdök a kórházban. A szellemem pedig mondta a barátomnak, hogy a testem összeomlik, és nem hiszem, hogy vissza tudok menni, erre ő rám parancsolt, hogy azonnal térjek vissza a testembe. Közben a kórházban a családomnak azt mondták, hogy készüljenek fel a végére”

Az édesanya egyből tudta, hogy mit kell tennie 

Itt még nem ér véget az anyuka története, ugyanis arra is jól emlékszik, hogy mi történt akkor, amikor visszatért a testébe.

„Emlékszem, hogy amikor végre visszatértem a testembe, pontosan tudtam, mit kell tennem a gyógyuláshoz, mintha ezt az információt letöltöttem volna valahonnan. Ekkor rájöttem, hogy nem halok meg, és hogy az én küldetésem itt még nem ért véget. A sötétség nélkül nem tudod, mi a fény, és hiszem, hogy azért vagyunk itt, hogy felébredjünk, növekedjünk és finomítsuk a rezgéseinket”

– idézi a Mirror a nőt.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.