Az emberek rendkívül sokszínűek, ennek okán egyesek kedvelik, míg mások ki nem állhatják egymást. Vannak azonban olyanok, akiket természetüktől fogva sokkal kevesebben viselnek el, mint másokat. Az asztrológia szerint ez a jelenség könnyen lehet, hogy a születési dátumunk függvénye. Mutatjuk a három legutáltabb csillagjegyet.
Nem meglepő, hogy ez a leggyűlöltebb csillagjegy. Ingadozó hangulata és korlátolt jelleme miatt a Skorpió érzelmeit lehetetlen megfejteni – ezt pedig pontosan tudja ő is. Sőt! Előszeretettel használja ezeket a tulajdonságait mások manipulálására. Ami miatt azonban még ennél is jobban elriasztja magától az embereket, az a haragja. A többi csillagjegy képes és hajlandó elengedni a konfliktust egy jobb kapcsolat javára, a Skorpió azonban olyan nagyra tartja büszkeségét, hogy a békülés számára elképzelhetetlen.
Lehet, hogy az Oroszlán a buli mozgatórugója, de kivételesen extrovertált viselkedését gyakran rossz néven vehetik mások. Nagyon szórakoztató lehet a hétköznapokban, de sokszor túltolja a drámát: mintha csak keresné, hogy végre róla szóljon valami. Ez a viselkedés az oka annak is, hogy az Oroszlán nap mint nap újabb és újabb ellenségeket szerez magának: egyszerűen elviselhetetlenné válik.
Az Ikreket sokan szó szerint is kétarcúnak tekintik. Nem is csoda, hiszen kettős természete van: kíváncsi egy-egy helyzet minden oldalára, ami miatt gyakran azt az érzést keltheti, hogy az ellenség oldalára áll – vagy legalábbis nem túl őszinte. Lendületes temperamentuma, változékonysága emellett kiszámíthatatlanná teszi az Ikreket – ezért pedig egyesek számára egyáltalán nem szimpatikus a közelsége sem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.