Ezotéria

Megdöbbentő titok a majáktól: kiderül, mi az életfeladatod

Létrehozva: 2022.09.27.

A titokzatos ősi kultúra csillagászati ismeretei elképesztik a tudósokat. A maják azt is elárulták, miért születtünk a Földre.

Forrás: Pexels

A maják annyira pontosan ismerték a természet ciklusait, hogy hibátlanul működő kalendáriumot hoztak létre. Az idő múlását más egységekben mérték, mint a mai kor embere, de az általuk használt időegység is csillagászati megfigyeléseken alapult. Ennek megfelelően a maja horoszkóp felosztása ugyan más, mint a nyugati asztrológiából ismert változaté, de ugyanolyan értékes megállapításokat tesz a személyiségről a születési dátum alapján – ráadásul nemcsak a tulajdonságok, hanem a karma is kiolvasható belőle – írja az Astronet. Lássuk, mit árul el rólad a maja csillagjegyed!

Sólyom: a védelmező (február 8. – március 8.)

A védelmező szerepét tölti be, erő, céltudatosság és kitartás jellemzi. Mutat némi hasonlóságot a nyugati asztrológiából ismert Kos jegy tulajdonságaival, de vele ellentétben a Sólyom képes a higgadt belátásra. Szűkebb és tágabb környezetében is sokan számíthatnak a segítségére, ő a kőszikla, akire támaszkodni lehet. Remekül koncentrál, gyors, pontos, fókuszált munkára képes.

Jaguár: tetterő és céltudatosság (március 9. – április 5.)

A maja horoszkóp szerint a Jaguár a bátorság jegye. Aki ebben az időszakban született, az minden helyzetben 100 százalékos teljesítményt nyújt, a nehézségek, akadályok pedig csak megacélozzák erejét és eltökéltségét. Igazságérzete hatalmas, és mindig kimondja, amit gondol.

Kutya: a tisztesség bajnoka (április 6. – május 3.)

A becsületesség szimbóluma. A jegy szülötte megbízható és szerény, bármilyen helyzetben lehet rá számítani. Lojalitása miatt nagy megbecsülésnek örvend, kiváló munkaerő. Vigyázzon, ne hagyja, hogy kihasználják!

Kígyó: bölcs és igazságos (május 4–31.)

A bölcsességet jelképezi. A kígyó a maja kultúrában nagy tudással bír, ösztönös megérzései segítik az életben. A jegy szülötte kivételesen intelligens, hamar átlátja az összefüggéseket, és minden helyzetre megtalálja a megoldást. Az az életfeladata, hogy különleges tudását mások szolgálatába állítsa.

Nyúl: forradalmi újítások (június 1–28.)

A termékenység, a kreativitás megfelelője. Az, aki ebben az időszakban született, erős művészi tehetséggel bír, lelkesen alkot, szereti látni a munkája gyümölcsét. Szívesen kísérletezik új megoldásokkal, és képes kizökkenteni a dolgokat a régi kerékvágásból.

Teknős: szellemi vezető (június 29. – július 26.)

A Teknős a misztikum jegye. A maja kultúrában szentként tisztelt állat lényét áthatja a spirituális bölcsesség. Önnek is erős az intuíciója, megérzései csalhatatlanul eligazítják az életben, és ezzel mások hasznára is lehet.

Denevér: csalhatatlan ösztönök (július 27. – augusztus 25.)

Az erős képességek jelképe. Talán még nem fedezte fel, de kiélesedett érzékszervekkel és remek ösztönökkel rendelkezik. Ráadásul nagyon is gyakorlatias jellem, aki képes a mindennapokban is hasznát venni adottságainak.

Skorpió: az ősi tudás birtokosa (augusztus 26. – szeptember 20.)

A tanítás, a tudás átadása tartozik ehhez a maja horoszkóp szerint a Skorpió jegyhez. Az ekkor született személy életfeladata, hogy bölcsességét, tapasztalatait megossza a világgal. Kiváló tanár, tudós vagy író válhat belőle, de sikeres lehet a médiában is.

Szarvas: összekapcsolja a embereket (szeptember 21. – október 18.)

A kedvesség szimbóluma. Remekül kommunikál, jól bánik a szavakkal, nagyon népszerű, és szívesen közvetít az emberek között. Őszinte, tiszta lelkű személyiség, ám hajlamos a sértődékenységre, erre ügyelnie kell! Feladata, hogy békét teremtsen a szűkebb és tágabb környezetében.

Bagoly: médiumi képességek (október 19. – november 15.)

A rejtélyek jegye. Nem kizárt, hogy rendelkezik médiumi képességekkel, és ha nyitott erre, tovább is fejlesztheti különleges tudását. Introvertált alkat, kevés barátja van, de azokhoz egy életen át hű marad.

Páva: mindenkit lelkesít (november 16. – december 13.)

Az életöröm megfelelője. A jegy szülötte töretlen hittel és optimizmussal állja az élet viharait, remek humorérzéke átsegíti a nehézségeken. Másokat is képes lelkesíteni, kiváló vezető válhat belőle.

Gyík: erős életösztön (december 14. – január 10.)

Az alkalmazkodás jegye. Rendkívül rugalmas természet, minden helyzetben feltalálja magát. A jég hátán is megél. Erős életösztönének hála nem létezik számára megoldhatatlan feladat.

Majom: boldogságot hoz a világba (január 11. – február 7.)

A szórakozás jegyének szülötte képes arra, hogy fényt vigyen mások életébe, könnyedségével, humorával másokat is jókedvre derít. Mindenkivel képes egy hullámhosszra kerülni, megértő, empatikus természet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145671_auto_resized.png
metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Teljesült Gulácsi kívánsága, a Bayern ezzel csúnyán hoppon maradt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713604811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713604811
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy