Koszos gyerek - boldog gyerek, szól a mondás, az anyák pedig éjszakába nyúlóan próbálják eltüntetni a ruhákról a foltokat, amit csemetéjük boldogságának oltárán azért nem akarnak feláldozni.
Léteznek szuper folttisztítók, a legtöbben a marhaepe szappanra esküsznek, mégis, akadnak olyan, rejtélyes nyomok, amik még az igazán „expert” anyákon is kifognak.
Így jártak többen is, s panaszkodtak az anyás fórumokon, keresve a választ, a szürke, soha el nem tűnő foltokkal kapcsolatban. A minap pedig az is kiderült, mi az okozója a rejtélyes foltoknak, amiken már csak az ecetes kisolló segítene, ahogy azt mondani szokás.
A bűnös pedig nem más, mint a gyerekek egyik kedvenc játéka, a szappanos buborékfújó!
Az nem derült ki pontosan, melyik márkával tapasztalták ugyanazt a szülők, de a biztonság kedvéért inkább ne hagyjuk a gyerekeket ilyennel játszani – szólt a tanács.
Ha viszont a gyermek nem tud meglenni a buborékok kergetése nélkül, jobban járunk, ha csak nyáron, a kismedencében, esetleg az esti fürdés közben engedjük hozzá őket, vagy eleve olyan ruhát választunk, amit aztán nem sajnálunk kidobni. A rejtélyes szürke foltok ugyanis bizonyítottan nem tűnnek el. Semmivel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.